Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa Marosvásárhelyen tartotta ülését július 16-án. Antal Lóránt a MIÉRT elnöke, az ifjúsági frakció vezetője beszámolt a MIÉRT eredményeiről az önkormányzati választások során. Elmondta, a MIÉRT azt tűzte ki célul az önkormányzati választások alkalmával, hogy 500 fiatalt fog támogatni és megjeleníteni az RMDSZ listáin és erre meg is kapták a lehetőséget az RMDSZ-től. Kifejtette, hogy 12 fiatal MIÉRT-es polgármester nyert tisztséget az RMDSZ színeiben, 3 megyei tanács alelnök, 16 megyei tanácsos, illetve több száz városi és vidéki tanácsos képviselheti a fiatalok érdekeit és értékeit az következő négy évben. A MIÉRT a kampány során önkormányzati képzéseket tartott fiatal jelöltjeinek, urbanisztika, közbeszerzés és költségvetés témakörökben, valamint kidolgoztak egy önkormányzati kisokost, ami arra hivatott, hogy a tisztséget elnyert fiatalok egy operatív iránytű legyen az adminisztráció útvesztőiben.

Elmondta, hogy a kampány ideje alatt lezajlott a Rólad szól! konzultáció, melynek az volt a célja, hogy fényt derítsenek a mai fiatalok véleményére az aktuális kérdésekről, a közéletről, a saját helyzetükről. “Azt gondolom hogy sikeres projekten vagyunk túl, hiszen hasznos adatokat tudtunk összegyűjteni, megtudhattuk például azt, hogy a fiatalok többsége itthon képzeli el a jövőt. El akarnak menni tanulni, dolgozni külföldre, de haza akar térni! Ehhez kell alakítania a politikumnak is a jövőképet! Meg kell teremteni az itthon boldogulás lehetőségét!” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy az Állandó Választási Bizottság által közölt adatok is azt bizonyítják, hogy a fiatalok szép számban elmentek szavazni és nem igaz a feltevés miszerint a fiatalokat nem érdekli a politika, a fiatalokat érdekli a jövőjük, szeretnének beleszólni a dolgaik alakulásába.

“Azt látom, hogy a MIÉRT újra bebizonyította, hogy a neki szánt feladatokat eredményesen el tudja végezni és a fiatalok munkájára lehet számítani! A parlamenti választásokon sem lesz ez majd másképp. Vannak felkészült jelöltjeink és erős területi szervezeteink, akik az őszi parlamenti választási siker érdekében fognak tevékenykedni!”– zárta beszédét a MIÉRT elnöke.