Elérhetőség
Belépés
Forró témák
Mozgásban a MIÉRT
Fókuszban
Keresés


Elkezdődött a CoolTúra stoppoló verseny

2010. július 22.-én kezdetét vette a kolozsvári CoolTúra stoppoló verseny. A délelőtti sajtótájékoztatón ismét elhangzott: „úgy véljük, a program által sikerül Európa-szerte megismertetni az emberekkel az erdélyi kisebbség fogalmát, valamint véleménykutatást tartani Európa különböző nemzeteinek közemberei között.”

A programban négy csapat vesz részt, akik Kolozsvárról autóstoppal indulva, különböző próbákat végrehajtva bejárják Kelet – és Közép Európa városait :
A Krémes Gulyásleves csapatát Gál Zsuzsanna és Székely Noémi kolozsvári egyetemisták alkotják, kik a „még a jég hátán is megélünk” jelmondattal bemutatkozva útnak indultak.
A Pocakon Pöckölt Picike Pockok csapatát egy nagyváradi és egy kovásznai származású fiatal alkotja: Golyhó Tibor és Szabó Nóra.
A Do it Dávid (Türe) és Orsi (Kolozsvár) képviseletében szabadulni vágyik az otthoni unalomtól és mezőgazdasági munkáktól.
A Tahók is igéretesnek tűnik, hisz két jóbarát alkotja: Takács-Zsolt István és Holovácskó Zsolt, kik csupán „barátok közt” jelszóval indulnak útnak.

A csapatok körülbelül 2800 km-t fognak összesen megtenni, minden kijelölt városban megállnak, ahol egy napot eltöltenek, és feladataikat végrehajtják. A 14 város összesen 54 feladatot rejt számukra.
A szurkolók szavazhatnak is kedvelt csapatjukra a www.cooltura.kferadio.com honlapon, hogy azok megnyerhessék a díjakat, s egyúttal követhetik is, mi történik utazásuk során.

„Szóval mi is ki kivánunk ruccanni a nyár szürkébbik részéből. Így a túrával adódott egy kiváló lehetőség hogy ’eleresszük a hajunk’, hogy aztán mossa eső és szárítsa a szél az út szélén."





Teltházas harmadik nap a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban
A Félsziget harmadik napján a már megszokott rutin szerint, 10.00 órától várta a MIÉRT Pub&VIP Lounge azokat, akik a ,,Meet the morning with extras” részeként reggeli frissítőjüket masszázs mellett, kellemes kávéházi környezetben akarták elfogyasztani. >>

Hangulatos második nap a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban
Második napra is sok látnivalóval várta a nagyszínpad mellett elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge a fesztiválozókat. A Port.ro humorfeszt teljesen megtöltötte a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ot. >>

Extrákkal startolt a MIÉRT Pub&VIP Lounge
A Félsziget első napján a főszínpad közelében elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge ,,Meet the morning with extras” programpontjával indított és várta a korán kelőket, akik ha 1 lejjel többet fizettek bármelyik termékért, választás szerint mellé kaphattak péksüteményt, 5 perc masszázst vagy jeget. >>

Meghívottak csapolják az ingyen sört a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban
A nagyszínpad melletti MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban a Félsziget ideje alatt minden este 19.00- 19.30 óra között ingyen mérik a sört. Az alkalmi csapos ma este Kovács Péter, RMDSZ ügyvezető alelnök és Grünstein Szabolcs, MIÉRT alelnök. >>

Ma reggel startolt a MIÉRT Pub&VIP Lounge
A Félsziget kezdetével egyidőben a főszínpad közelében elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge ,,Meet the morning with extras” programpontjával startolt. >>

Photo Hunting
„Félsziget, ahogyan mi látjuk!” ez a jelmondata az idei fotóversenynek, melynek célja, hogy a fényképészet iránt érdeklődők is részt vegyenek a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban zajló tevékenységeken, ezáltal lehetőségük nyíljon a Félsziget hangulatának megörökítésére. >>

 
Created by DirectWeb in 2009 ©.