Az elmúlt hét folyamán megjelentek a Communitas Alapítvány idei pályázati kiírásai, néhány újdonsággal az Ifjúsági Szaktestület kiírásait illetően. A MIÉRT eligazítót szervez a pályázni vágyóknak.

Az Ifjúsági Szaktestület pályázati felhívására, az korábbi évekhez hasonlóan jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek és diákszervezetek, valamint azok tagszervezetei és diáktanácsok pályázhatnak. A kiírás keretében csak 2017. február – szeptember időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni. A Communitas Alapítvány Ifjúsági Szaktestülete továbbra is támogatja ifjúsági programok megvalósítását szórványban és a tömbmagyar területeken egyaránt.

„Az RMDSZ idei prioritása a vállalkozó, kreatív, okos fiatalok helyzetbehozása és támogatása. A Communitas Alapítvány idei pályázati kiírásainak újításait ennek az elvnek rendeli alá” – hangsúlyozta Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök, hozzátéve: ami a mostani kiírás újdonságait illeti, idén nagyobb hangsúlyt kapnak a fiatal pedagógusok, fiatal gazdák és fiatal vállalkozók képzésére vonatkozó programok, ezeket részesíti előnyben a kuratórium. Ugyanakkor újdonság az is, hogy a fiatal gazdák és vállalkozók a kiállításokon való részvétel során a kiszállás költségeit is elszámolhatják.

Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta: „ez az újdonság nagy segítség a fiatal gazdák és vállalkozók számára, hiszen a külföldi kiállítások alkalmával számos olyan technológiát, illetve rendszert ismerhetnek meg a fiatalok, amely által lépéselőnyre tehetnek szert szakmájukban.”

Mindemellett, a Magyar Ifjúsági Értekezlet pályázati eligazítót szervez április 5-én, szerdán, 16.00 órától Kolozsváron, a Minerva-házban, ahol első kézből kaphatnak információkat a civil- és ifjúsági szervezetek képviselői a Communitas Alapítvány 2017-es, aktuális kiírásáról. „Fontosnak tartjuk, hogy tájékoztassuk a pályázni vágyókat az aktuális kiírás újdonságairól és pályázati feltételekről, ezáltal is megkönnyítve pályázás folyamatát”– fejtette ki a MIÉRT elnöke.

A pályázati kiírás és annak feltételei ITT érhetőek el, a pályázati eligazítóra pedig következő a jelentkezési ív kitöltésével lehet jelentkezni: https://goo.gl/RRNj31.