EU Tábor

Államelnököt választanak az EU Táborban!

„Hogyan tovább Európa? témakörben kerül sor a 11. EU Táborra július 8–13. között Marosfőn a Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Főtitkársága, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Sapientia EMTE kolozsvári karának szervezésében” – jelentette be Jakab Adorján MIÉRT elnökhelyettes, a rendezvény főszervezője június 24-én. Szabó József MIÉRT elnök elmondta: „a Magyar Ifjúsági Értekezlet az elmúlt időszakban […]

tovább
EU Tábor

Beteltek az EU Tábor helyei! – 350 fő dönt az államelnöki kinevezésről

„Egy hét leforgása alatt az EU Tábor elérte maximális kapacitását, így honlapunkon le kellett állítanunk a jelentkezést. 240 résztvevője lesz a tábornak, a meghívottakkal, a sajtó képviselőivel és a szervezőkkel együtt összesen 350 személy tölti meg élettel a helyszínt” – jelentette be Jakab Adorján MIÉRT elnökhelyettes, a rendezvény főszervezője július 1-én. „Június 24-én hirdettük meg, hogy […]

tovább
Belügy

Antal Lóránt felszólalása a Szövetségi Képviselők Tanácsán

Antal Lóránt a MIÉRT-frakció képviseletében mondott köszönetet a Szövetségi Állandó Tanácsnak és a MIÉRT-nek az EP-képviselőjelöltként kapott támogatásért június 21-én, szombaton, Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsának soros ülésén. „Meggyőződésem, hogy nekem volt a legnehezebb dolgom a kampányban, hiszen egy olyan réteget kellett megszólítanom, amely nagyon távol áll a politikától” – mondta az ifjúság EP-képviselőjelöltje, aki kampánykörútján […]

tovább
EU Tábor

Megkezdődött a 11. EU Tábor

Kezdetét vette a tizenegyedik EU Tábor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Főtitkársága, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának szervezésében. A rendezvény ünnepélyes megnyitójára ma délelőtt, július 9-én került sor Marosfőn. „Külön öröm számomra, és büszke vagyok arra, hogy megnyithatom az eddigi legnagyobb érdeklődésnek örvendő EU Tábort” – hangsúlyozta tábornyitó […]

tovább
Belügy

Megszavazta a parlament az új önkéntességi törvényt

Május 27-én megszavazta a román parlament az új önkéntességi törvényt, amely számos újítást hozott az eddig érvényben lévő 2001-es törvényhez képest, továbbá több olyan javaslatot is tartalmaz, amelyet a Magyar Ifjúsági Értekezlet számos civil szervezettel közösen fogalmazott meg – tájékoztatott a parlament döntéséről Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő.   „A Magyar Ifjúsági Értekezlet 2011-ben, az […]

tovább
EP kampány

#MIERTszavazz

Az Európai Parlamenti választások kampányának utolsó hetébe léptünk. A Magyar Ifjúsági Értekezlet számára nagyon fontos, hogy minél több fiatalhoz juttassa el azt az üzenetet, hogy május 25-én élnünk kell szavazati jogunkkal, ezt az alkalmat kihasználva döntenünk kell a saját jövőnkről. Ennek érdekében néhány nagyon lelkes fiatal segítségével készítettünk egy videót, amiben ők elmondják a saját […]

tovább
Külügy

Kolozsvárra látogatott a YEPP-karaván

Mi a fiatalok szerepe a jövő Európájában? Miért elengedhetetlen az ifjúság erős képviselete az európai parlamenti választásokon? – ezekről a kérdésekről beszélgettek a YEPP (Youth of European People’s Party) képviselői közel 100 fiatallal Kolozsváron, a Hașdeu-diákkampuszban, május 14-én. A YEPP-karaván által szervezett eseményen jelen volt Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, Sorin Moldovan, a TDL elnöke, EP-képviselőjelölt, […]

tovább
EP kampány

Szia Anyu!

A fiatal generáció szavazni hívja a szülőket Szia Anyu! Vasárnap menjetek el szavazni! És vigyétek Mária nénit is… 🙂

tovább
Egyéb

Szia Anyu!

A fiatal generáció szavazni hívja a szülőket Szia Anyu! Vasárnap menjetek el szavazni! És vigyétek Mária nénit is… 🙂

tovább
Belügy

Kolozsvár a MIÉRT Önkormányzati Csereprogram első állomása

Április 28-án, Kolozsváron vette kezdetét a MIÉRT Önkormányzati Csereprogram, amelyet hagyományteremtő jelleggel indított a Magyar Ifjúsági Értekezlet – tájékoztatta a sajtó képviselőit Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, Takács Aranka, a MIÉRT Önkormányzati Kabinet vezetője, vajdahunyadi önkormányzati képviselő, Geréd Imre kolozsvári önkormányzati képviselő, Zsigmond József sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő, Berde Zoltán székelyudvarhelyi önkormányzati és Soós Zoltán marosvásárhelyi önkormányzati […]

tovább
Külügy

Fontos a fiatalok véleménye, itthon és Európában

„Az együttműködés az ifjúsággal mindig fontos szerepet kapott munkámban, és amíg politikai funkciót töltök be, addig az is marad. Az erdélyi magyarság szülőföldön való megmaradása, illetve gyarapodása a legfontosabb célkitűzésünk, és ezt a fiatalok bevonása nélkül lehetetlen megvalósítani” – fogalmazott Winkler Gyula kedden azon a kiértékelő kerekasztal-beszélgetésen, melyet Kolozsváron szerveztek azoknak a fiataloknak, akik részt vettek […]

tovább
EP kampány

Eljött a sikeres fiatalok bemutatásának az ideje

Antal Lóránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje tegnap indította azt a kezdeményezést, amely során hetente többször egy-egy újabb sikeres fiatal történetét ismerteti meg videóklippek formájában. A jelölt célja, hogy kampánya során szembenézzen a társadalom fiatalokkal szembeni előítéleteivel, és a rá irányuló reflektorfény egy részét rájuk vetítse. „Hiszek abban, hogy Erdélyben rengeteg olyan fiatal él, aki […]

tovább
EP kampány

Antal Lóránt Ukrajnában: fiatalok nélkül nincs szabad Európa

Antal Lóránt, az RMDSZ európai parlamenti jelöltje szerdán Kárpátaljára látogatott Szabó Józseffel, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnökével, hogy találkozhasson a helyi közösség tagjaival. A küldöttség kísérője Varjú Zoltán, a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum kollégiumi igazgatója volt, aki egyben az ifjúsági szervezetek képviselője a Magyar Ifjúsági Konferencia ernyőszervezetben. „A beszélgetések során úgy tűnt, […]

tovább
Rendezvények

Vállalkozz!

„Vállalkozz!” címmel szervez konferenciát a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet és a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (MIET – MIÉRT tagszervezet) április 12-én és 13-án. A munkanélküliség, migráció, oktatás és itthon maradás csak néhány azon problémák közül, amelyek befolyásolják az erdélyi fiatalok életét és az erdélyi magyar társadalmat. A szakmai konferencia célja szakemberek segítségével, pozitív példák által […]

tovább
EP kampány

Antal Lóránt: sikeres fiatalok szabad Európában

Erdélyt Európába – magyar érdeket Brüsszelbe. 2014. március 29-én, szombaton tartotta európai parlamenti kampányindító rendezvényét az RMDSZ Székelyudvarhelyen. „Egyre inkább meggyőződésem, hogy tévedünk, amikor azt mondjuk, hogy a fiatalok közömbösek a politika iránt. Nem. A fiatalok alig várják, hogy legyen miért elmenniük szavazni. Hogy legyenek olyan emberek, akikre fel tudnak nézni. A fiatalok igenis tartozni […]

tovább
Pályázatok

Az én Európám – Eredményhirdetés

Március 3-án a Magyar Ifjúsági Értekezlet Petőfi Sándorral közösen „Az én Európám” címmel versenyt hirdetett. A felhívás célja az volt, hogy a rávilágítsunk arra: több mint 160 év után mit várnak el a fiatalok az erdélyi társadalomtól, illetve Európától, ugyanakkor a megszokottól eltérő módon szerettünk volna megemlékezni a márciusi ifjakról. A negyvenkilenc beérkezett pályamunkát egy […]

tovább
Pályázatok

Az én Európám

Írj 12 pontot, és legyél Te az iPad mini nyertese! A Magyar Ifjúsági Értekezlet Petőfi Sándorral közösen „Az én Európám” címmel versenyt hirdet. A felhívásunk célja, hogy rávilágítsunk arra: több mint 160 év után mit várnak el a fiatalok az erdélyi társadalomtól, illetve Európától. Az érdekel minket, hogy mi lenne a Te 12 pontod 2014-ben. Miről szól […]

tovább
Rendezvények

Bemutatkoztak az EP-képviselőjelöltek

A MIÉRT Országos Küldöttgyűlésénekdélutáni programja rendhagyó módon folytatódott. Az ifjúsági ernyőszervezet Pro Organizatione díjjal tüntette ki Nagy Zsoltot, az RMDSZ korábbi informatikai és távközlési miniszterét. A MIÉRT ezzel a kitüntetéssel ismerte el a politikusnak az ifjúságért és a közéletben betöltött meghatározó szerepét. Nagy Zsolt részletesen beszámolt az ellene indított két eljárásról is, kiemelve azt, az ő ügyében milyen „képtelenségekkel” […]

tovább