Tagszervezet

Gyergyószéki Pedagógusok Fóruma

„Kivívni a diák tiszteletét” mottóval szervezte meg Hargita Megye Tanácsa támogatásával a hétvégén a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács és a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ a Gyergyószéki Pedagógusok Fórumát. A rendezvényen a résztvevő pedagógusok alternatív, új módszereket tanulhattak a diákok figyelmének a lekötésére és megtartására. A szombati megnyitón jelen volt Bende Sándor megyei […]

tovább
Tagszervezet

Agrárakadémia a Mezőségen is

November 12-én, szombaton a mezőcsávási kultúrotthonban tartotta a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (MIET – MIÉRT tagszervezet) a harmadik Agrárakadémiát, amelyen közel ötven, nagyrészt fiatal gazdálkodó vett részt. A rendezvény célja a vidéki környezet és a gazdálkodás vonzóvá tétele a fiatalok körében, valamint a tájékoztatás a különböző támogatási, pályázati lehetőségekről. „Az Agrárakadémia által lehetőséget szeretnénk […]

tovább
Külügy

Az Európai Bizottság elnökével találkozott Apjok Norbert Brüsszelben

November 10-én került megszervezésre a „Rövid beszélgetés Jean Claude Junckerrel – 100 másodperc megmenteni Európát” című esemény, mely keretében fiatal parlamenti képviselők és jelöltek találkozhattak az Európai Bizottság elnökével, Jean Claude Junckerrel. Az Európai Néppárt (EPP) és Ifjúsági Szervezete (YEPP) által szervezett eseménynek az Európai Bizottság adott otthont, a MIÉRT képviseletében Apjok Norbert, máramarosi képviselőjelölt […]

tovább
Tagszervezet

Először szervezett a KIFOR Kolozsváron kívül Pedagógus fórumot

A tegnap két új helyszínen, Tordán és Aranyosgyéresen gyűltek össze a pedagógusok, a Kolozs megyei Ifjúsági Fórum által szervezett Pedagógus fórumokon. “Minőségi magyar nyelvű oktatást szeretnénk megteremteni. Így tudjuk elérni, hogy a magyar szülők ne adják román iskolákba gyerekeiket. Ez az érdeke a szülőknek, a diákoknak, a tanároknak és nevelőknek, akik építik az erdélyi magyar […]

tovább
Parlamenti választások

Felkészült fiatalokkal indul a MIÉRT a parlamenti választásokon

November 9-én sajtótájékoztató keretében mutatkoztak be a RMDSZ színeiben  a parlamenti választásokon induló ifjúsági jelöltek. Országos szinten öt központi jelöltet indít a MIÉRT és mindegyik jelölt a maga szakterületével fog kiemelten foglalkozni. Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke, Hargita megyei szenátorjelölt kifejtette, hogy az elvándorlás napjaink egyik legnagyobb problémája, ezért az ifjúsági jelölteknek azon kell dolgozniuk, […]

tovább
Gyakornoki programok

Hat fiatal lesz Winkler Gyula gyakornoka az Európai Parlamentben, a MIÉRTen keresztül

A Magyar Ifjúsági Értekezlet november 7-én egy sajtótájékoztató keretében jelentette be  Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével közösen meghirdetett gyakornoki program nyerteseit. A gyakornoki program keretében hat talpraesett fiatal tevékenykedhet öt héten keresztül Winkler Gyula gyakornokaként  az Európai Parlamentben. Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke a gyakornoki program kapcsán kiemelte, hogy Winkler Gyula mindig jelentősen […]

tovább
Tagszervezet

Válaszúton képezte az önkénteseket a KIFOR

A hétvégén, Válaszúton gyűltek össze a Kolozs megyei Ifjúsági Fórum tagszervezeteiben tevékenykedő fiatalok és a KIFOR állandó- és új önkéntesei. Az immáron harmadik alkalommal megszervezett KIFOR Műhelytáborban az önkéntesek személyiség fejlesztése volt a fő téma. Péntek délután a rendezvényt Enyedi Tamás, a Kolozs megyei Ifjúsági Fórum elnöke nyitotta meg, aki elmondta, hogy a tábor célja az, hogy […]

tovább
Egyéb

Itthon is lehet!

50.000 eurós támogatást kaphatnak a román állam által kezdeményezett Diaspora Start-Up nevű program keretében azok a fiatalok, akik itthon, Romániában szeretnének vállalkozást indítani. A program célja, hogy hogy hazatérésre és vállalkozás indítására ösztönözze a külföldön élő román állampolgárokat. A pályázati kritériumok közé tartozik, hogy a pályázó azon a területen vállalkozzon, ahol korábban dolgozott, valamint a […]

tovább
Gyakornoki programok

Helló Brüsszel! – Legyél Winkler Gyula gyakornoka az Európai Parlamentben

Tudod, hogy kik döntenek az Európai normákról? Tudod, hogy mit csinál egy EP képviselő egész nap? Tudtad, hogy nem csak Brüsszelben, hanem Strassbourgban is ülésezik minden hónapban az Európai Parlament? Szerinted miből áll az asszisztensi munka egy képviselő mellett? Tudod, hogy a MIÉRT miért foglalkozik gyakornoki programmal? Érdekel, hogy hány nyelven beszélnek egy ülés alatt? […]

tovább
Belügy

A MIÉRT nem érti, hogy miért

Horváth Annáról, Kolozsvár alpolgármesteréről köztudott, hogy mindig támogatta a fiatalokat, 2015-ben Kolozsvárnak, mint ifjúsági fővárosnak az egyik zászlóvivője volt. Minden évben a kolozsvári diáknapok szervezésében is kiemelkedő a segítségnyújtása. Egy olyan személyiségről van szó, akinek segítségére a fiatalok mindig számíthattak és ő is számíthatott rájuk a kampány során. Több ezer önkéntes dolgozik ország-szerte a kampányok […]

tovább
Kisokos

Összegyűjtöttük a lehetőségeket – Pályázati kisokossal rukkolt elő a MIÉRT

A Magyar Ifjúsági Értekezlet egy hiánypótló kiadvánnyal rukkolt elő Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjének támogatásával. A „Pályázz a jövődre” című pályázati kisokos tartalmazza a bel- és külföldi pályázati lehetőségeket egyaránt. A kisokos egyelőre a www.miert.ro oldalon található meg, viszont hamarosan egy külön online platformon is elérhetőek lesznek a lehetőségek. Winkler Gyula, az RMDSZ […]

tovább
Tagszervezet

Több mint 3500 lejt gyűjtöttek össze futóink

Vasárnap délelőtt 11 órakor 10 futónk állt a starthoz, hogy részt vegyen a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) által szervezett Fuss neki adománygyűjtő akción. A rossz idő sem vette kedvünket, így 19 civil szervezettel együtt futottunk neki, ki-ki a saját projektjéért. Futóink a programunkra online összesen 3175 lejt gyűjtöttek össze, majd a helyszínen még 410 lejjel […]

tovább
Rólad szól!

Startol a Rólad szól 2.0 – Kolozs megyében kezdődik az országos konzultációsorozat második felvonása

Október 17-én útjára indul a nagysikerű Rólad szól! konzultációs karaván második felvonása, a Rólad szól 2.0. A karaván első állomása ezúttal is Kolozs megyében lesz. A programot idén áprilisban indította a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségével partnerségben. A karaván során Erdély-szerte 30 településen közel 2000 fiatal […]

tovább
Egyéb , Tagszervezet

Beköltöztek. Ilyen volt az első napunk.

Első napunkat a művészeti tanodával egy közös sajtótájékoztatóval indítottuk, ahol beszámoltunk az együttműködésünkről és arról, hogy milyen projekttel futunk neki az idei Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) által megszervezett adománygyűjtő akciónak. A „Hozzuk be a város szívébe a művészetet!” projektünket Fancsali János UIET elnök, és Jakab Hunor a Művészeti tanoda vezetője ismertette tegnap délután, a Szabad […]

tovább
Tagszervezet

Ismét MADISZ Gólyatábor

Az iskolaév végén megígértük a végzős báthorys diákoknak, hogy amennyiben magyar tannyelvű szakra iratkoznak, rengeteg iskolán kívüli programot fogunk közösen szervezni. Egyike ezen programok közül a Gólyatábor volt. Miért gólyatábor és nem gólyabál? Egyszerűen azért, mert valami különlegeset szerettünk volna szervezni részükre. Mindenki tudja, hogy miről szól és hogyan néz ki egy gólyabál, hiszen nagyjából […]

tovább
Tagszervezet

Önkéntes fiatalok találkoztak a hétvégén

Több, mint negyven fiatal önkéntes vett részt a hétvégén Borzonton, a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács által szervezett találkozón. A háromnapos rendezvényt az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatta a „Fiatalok Találkozója – T6” projekt keretében. A rendezvény megnyitóján részt vett Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke és Gáll Szabolcs, Gyergyóalfalu polgármestere, akik köszöntötték a résztvevőket és támogatásukról […]

tovább
Külügy

Az Interrail-programért (ingyenes, Európát átszelő vasútbérletért) lobbizott a MIÉRT Bécsben

Hétvégen, október 7 – 9. között zajlott az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) tanácsokozása Bécsben. Fontos határozatokat hozott a YEPP, biztonságos Európát szorgalmaz, egységes hadsereggel. Felhívta az Európai Bizottág és az EU-s tagállamok figyelmét, hogy erősítsék meg az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikáját. A YEPP álláspontja, hogy a határaink védelme Európa egyik legnagyobb prioritása, […]

tovább
Tagszervezet

5. Megyei Gólyabál

Óriásit dobbantott idén az 5. Megyei Gólyabál. A diákoknak szóló rendezvény mára már akkor teret hódít, hogy valóságos fesztivál hangulat uralta, így indokoltá vált ezt a témát választani keretként. Óriási érdeklődés övezte, hiszen a négy legnagyobb város legjobbjai versenyeztek a a királyi címért. A nézőtér még kezdés előtt megtelt a szurkoló csapatokkal, élmény volt nézni, […]

tovább