András József, a Petrozsényi Egyetem professzora bányászat témában tartott előadást a MIÉRT Energetikai Konferencia második napján, átfogóan bemutatva a feltárás, kitermelés, előkészítés folyamatait és a bányászat környezeti hatásait.

Az ebédszünetet követően Dumitru Chisăliţă egyetemi professzor vezetésével a résztvevők látogatást tettek a Földgáz Múzeumba, majd az esemény folytatásaként a földgáz történetéről mesélt Tóth Ferenc, a Romgaz Rt. volt vezérigazgatója, hangsúlyt fektetve a földgáz kutatására és kitermelésére.

A szombati napot Dumitru Chisăliţă egyetemi professzor A földgáz mint áru című előadása zárta, amely tartalomban, látványban és hangulatban egyaránt emlékezetesség tette a rendezvényt.

November 10-én, a MIÉRT Energetikai Konferencia zárónapján villamos energia témakörben tájékoztatta a résztvevőket dr. Balázs Béla Attila mérnök, Csoric András energetikai mérnök és Antal Lóránt MIÉRT elnökségi tag.

Dr. Balázs Béla Attila mérnök grafikonok segítségével mutatta be, hogyan működik a villamos energia piac az országban.

Antal Lóránt, a MIÉRT elnökségi tagja a depóniagáz jelentőségét magyarázta el az érdeklődőknek: EU konform lerakókról beszélünk, ahol adott technológiával biogázt termelnek ki.

„Fontos szerepe van a hulladékgazdálkodásnak, a soron következő hulladéktárolók megépítésénél új befektetési lehetőségeket kaphatunk.  Fantázia van benne, és az uniós előírásoknak köszönhetően folyamatosan építenek új tárolókat” – fejtette Antal Lóránt.

Csoric András energetikai mérnök egészen más szemszögből közelítette meg a témát, a hagyományos energiaforrásokat és eszközöket félre téve, bemutatta a további lehetőségeket.

A MIÉRT Energetikai Konferenciát a szervezők eredményesnek vélik, sikerült a résztvevőknek egy átfogó képet adni a gáz és palagáz kitermelésről, a bányászatról és villamos energiáról.