„Kihívások és lehetőségek” címmel szervezte meg idén a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) november 25-27 között a Székelyföldi Konferenciát a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT) közreműködésével. A konferenciának a csíkszentsimoni polgármesteri hivatal adott otthont a helység polgármestere, Kozma István jóvoltából, aki idén nyert polgármesteri tisztséget MIÉRTes jelöltként az RMDSZ színeiben.

A konferencia első napján a házigazdaként Kozma István köszöntötte a fiatalokat, és a közéleti szerepvállalás, a közösségi munka fontosságára hívta fel a figyelmet. Szombaton, a  rendezvény hivatalos megnyitóján Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Korodi Attila parlamenti képviselő és Tánczos Barna szenátor köszöntötték a jelenlevő fiatalokat. Mindhárom elöljáró a lehetőségekre, mentalitásbeli újdonságokra, valamint közigazgatási szempontból legfontosabb tudnivalókra hívták fel az fiatalok figyelmét. A székelyföldi turisztikai desztináció menedzsmentről (TDM) tartott előadást Csibi József. A térség hatalmas turisztikai lehetőségei miatt meglepően kis arányú gazdasági haszon orvoslását, egy átfogó attitűdváltásként és minőségibb szolgáltatásrendszer kialakításaként fogalmazta meg az előadó. Ezután, a sokoldalú VI-WO telefonos applikációt a Semmer Ferenc mutatta be. Az új alkalmazás a legkülönbözőbb jelölő szimbólumok – például stop tábla vagy bankjegy – kameranézetére reagál és különböző vicces animációkat és hasznos információkat kreál a képre. Az applikáció még fejlesztés alatt áll de már megtalálható a Appstore-ban és a Play Áruházban is. A következő előadás keretében a The House alapító tagja Szilágyi Levente ismertette a coworking iroda ötletét. A főleg otthonról dolgozóknak szóló létesítmény egy produktív és nyugodt közeget biztosít a munkához és aminek tagja saját szakterületük ismereteivel segítik is egymást. A nyugaton már jól ismert hologram dobozt harmad annyi pénzből készítette el Gergely Attila és Bács Botond. A 3D-s hatást keltő hologram doboz többek között marketinges eszközként való felhasználása miatt nagy keresletre számítanak a piaci ár harmadáért értékesítő alkotók. Jó kép él a fejünkben a tervezésről? – című előadásában Táncos Levente, a Sapientia EMTE tanára a tervezés fontosságát és helyes alkalmazását közvetítette, a cégvezetés világára levetítve. A mellékállásban tanácsadó előadó a hasznos tippek és bevált módszerek ötvözetével világított rá a cégeknél divatos hiányosságokra.

A konferencia  az Igazi Csíki Sör Manufaktúra látogatásaval zárult.

 

Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit ZRT.