Pataki Csaba és Nagy Szabolcs az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke és ügyvezető elnökeVidékfejlesztési lehetőségek a politika szemszögéből címmel tartottak előadást október 4-én a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács által szervezett Partiumi Ifjúsági Konferencián.

Pataki Csaba szenátor azt a témát járta körül előadásában, hogyan tudják a fiatalok itthon megtalálni a helyüket. „Örömmel tölt el, amikor itthon maradó, saját jövőjüket itt elképzelő és tenni vágyó fiatalokkal beszélgethetek, ezért helytállónak tartom a konferencia témáját” – indította előadását az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke.

„Körülbelül 10 éven keresztül megyei vidékfejlesztési igazgató voltam, ahol a munkákat mindig úgy közelítettem meg, hogy nem elég például egy utat feljavítani, azt meg kell tölteni élettel. Ez csak akkor lehetséges, ha tanulmányai után itthon marad, és kezd el pezsegni az ifjúság. Az értékeinket meg kell próbálnunk itthon tartani, és ne külföldre kimenteni gyöngyhalász módjára. Vonzóvá kell tennünk a vidéki településeket is, és kitartó munkával be kell bizonyítaniuk a frissen végzetteknek, hogy a hazai terepen versenyképesek” – fejtette ki Pataki.

Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének ügyvezető elnöke az előadás címének ellentmondó, de mégis helytálló jellegére világított rá: „első meglátásra ellentétben áll a vidékfejlesztés és a politika, mert a polisz szó a városállam kifejezésből ered, és nem vidékre irányítja figyelmet, ugyanakkor Bukaresthez és Budapesthez képest minden erdélyi település vidéknek tekinthető. Úgy vélem, a közösségi fejlesztési szintekre kell oda figyelnünk, mert amikor egy nagyvárosból valaki úgy dönt, hogy haza tér, akkor érvényesül az elv, miszerint vakok között félszemű a király. Sokkal könnyebben tűntök ki és váltok sikeressé a hazai, kisebb kiterjesztésű terepen, mint nagyvárosban”.

„Az RMDSZ nem az a párt, amely csak beszél a fiatalításról, hanem valóban be is vonja őket. Felismertük azt, hogy úgy gazdasági, mint önkormányzati szinten az ifjúság számos újítást tud hozni a lakosság életébe, és ha valaki vidéki közösségben gazdasági szinten megerősödik, akkor erősíti és gazdagítja a település egészét” –világított rá Nagy Szabolcs.

Az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének ügyvezető elnöke zárásként arra bátorította a résztvevőket, hogy tanulmányaik után költözzenek haza, és fedezzék fel az otthonukban rejlő számtalan lehetőséget.

A Partiumi Ifjúsági Konferencia partnerei a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület, a Szatmár Megyei Diáktanács, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, valamint a Communitas Alapítvány.