Óriásit dobbantott idén az 5. Megyei Gólyabál. A diákoknak szóló rendezvény mára már akkor teret hódít, hogy valóságos fesztivál hangulat uralta, így indokoltá vált ezt a témát választani keretként. Óriási érdeklődés övezte, hiszen a négy legnagyobb város legjobbjai versenyeztek a a királyi címért.
A nézőtér még kezdés előtt megtelt a szurkoló csapatokkal, élmény volt nézni, ahogy a különböző városokból érkezők megtöltik a helyi Művelődési Központot. A gólyák nyitótáncát követően bemutatták a zsűrit: Barti Tihamért – Hargita Megye Tanácsának alelnökét, Erős Leventét – a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács elnökét, Kovács Szecsi Attilát – Csík Területi Ifjúsági Tanács képviselőjét, Fancsali Jánost – az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnökét és Kántor Boglárkát a Megyei Gólyabál főszervezőjét.
Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hiszen nemcsak a szervezők voltak kreatívak a próbákat illetően, hanem a versenyzők is megmutatták rátermettségüket.
Láthattunk zoknivadászatot, volt pohárvár építés, lányhóditás is, viszont izgalmas programszám volt a ládarakás is. A versenyzőknek kellett készülniük egy egyéni produkcióval is, a témához híven beöltözhettek bármilyen sztárnak. Akadt olyan szorgalmas versenyzőpáros, aki kész videóklippet jelenített meg a színpadon. Természetesen nem maradt el a már hagyományos a közönségpróba és a kvíz kérdések sem.
Az est külön kiemelt pontja volt György Botond humorista előadása és a tavalyi Megyei Gólyabál nyerteseinek dala sem.
A gólyák zárótánca után következett a zsűri véleményezése és az értékelés is, ahol a következő helyezések születtek: IV. helyezettként végzett Csiki Péter Szidónia és Ferencz Krisztián Maroshévízről, a dobogó III. fokára Antal Orsolya és Györke Norbert csíkszeredai páros állhatott. Szoros volt a verseny az első két hely között, ugyanis pár ponton múlott, hogy a versenyt harmadik alkalommal is a „hazai” páros nyerte, azaz Kozma Dalma és Fodor Jeromos. Második helyezést ünnepelhetett így Székelyudvarhely párosa Varga Eszter és Tornai István, akiknek jövőre ismét megadatik a lehetőség, hogy egyenlítsenek.
Az előadást követően a megye legnagyobb középiskolás bulijára került sor, hiszen egy egész sportcsarnokot töltöttek meg a fiatalok. A hangulatról a magyarországi Stereo Palma gondoskodott, aki az idei magyar fociőrület himnuszának szerzője, így többször is felcsendült „Az éjjel soha nem érhet véget” dallama, amit lelkesen énekelt a közönség. Az előadó annyira jól érezte magát, hogy saját internetes oldalán is közzé tette a hargitai fiatal közönséget, és élményként gondol az október 8-i estére.
A szervezők ezúton is kiemelkedően köszönik Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának, Hargita Megye Tanácsának, a Gyergyószentmiklósi Iskolás Sportklubnak, a Figura Studió Színháznak, a Gyergyó Területi RMDSZ-nek, a Kelet Info Media Groupnak, a White Angel Esküvői Szalonnak és minden kedves támogatónak a pozitív hozzáállását, hiszen nélkülük nem lett volna ilyen színvonalas a rendezvény.