Nyolcadik alkalommal bővítették és színesítették a Szent György Napok programját a HÁRIT és az ECOU Ifjúsági Egyesület által megszervezett programpontok az Ifjúsági Udvarban, amelynek újra Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának udvara adott teret.

Idén április 22-24. között számos érdekes és látványos program, sárkányos felvonulás, közönségtalálkozók, koncertek, előadások, beszélgetések és vetélkedők várták az érdeklődőket az Ifjúsági Udvarban.

Péntek délben a már hagyományos sárkányos felvonulás indította a banzájt, több mint száz fiatal résztvételével, akik együtt töltötték be a város főterét. A hivatalos megnyitó után kezdetét vette a várva vártSaint George’s Got Talent tehetségkutató elődöntője, melyre idén huszonhárom fiatal jelentkezett. A megmérettetés után tíz tehetséges fiatal jutott tovább a döntőbe. A 25. Szent György Napok alkalmával az Ifjúsági Udvar adott helyet a Junior Business Club áprilisi üzleti kávéházának, amelyen jelen volt Váncsa Jenő, a Reproflex cég tulajdonosa, valamint
Kopacz László, a Sebert Tehnologie romániai vezetője. Ezt követően VUNK és Balkán Fanatik közönségtalálkozóra került sor, amelyet egy fergeteges buli követett. Fellépett a kovásznai PinceBand, a sepsiszentgyörgyi Yvette és a vámpírok zenekarok, majd hajnalig DJ BRNY gondoskodott a felejthetetlen buliról.

Szombaton az erdővidéki Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesület (ZIKE) szervezésében Zöld ötletek a mindennapokra témában műhelymunkára került sor, ahol a jelenlevőknek  megmutatták, hogy a feleslegesnek tűnő pet palackok mennyire hasznosak is tudnak lenni. Majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának oktatói a Legújabb trendek a tudományban témakörben tartottak két érdekes előadást a résztvevőknek. Ezt követően az Arad megyei Ibolya néptánccsoport, illetve a bölöni Kék Virág néptánccsoport kápráztatta el hagyományőrző táncaival a nézőket. A Y.E.S. (Young Entrepreneurs in Saint George) előadás keretén belül sikeres sepsiszentgyörgyi fiatal vállalkozók mutatkoztak be, akik szolgáltatásaikról és termékeikről meséltek. A szombat esti bulit a Margaret Island, majd Lotfi Begi magyarországi lemezlovas szolgáltatták, akik a Double Rise összművészeti fesztivál warm-up turnéjának utolsó állomásaként érkeztek Sepsiszentgyörgyre az Ifjúsági udvarba.

Vasárnap délelőtt az EVS Önkéntes Karaván négy török önkéntese hívta fel a figyelmet a szemkontaktus fontosságára az Egy perces kísérlet által. Céljuk az volt, hogy ráébresszenek arra, hogy a fizikai, személyes kapcsolatok sokkal fontosabbak a virtuálisnál. Idén sem maradt el a Vidéki Ifjúsági kórustalálkozó, immáron második alkalommal a Harmónia kamarakórus szervezésében. Ugyanakkor idén először került megrendezésre az Ifi szervezetek órája, ahol az ifjúsági szervezetek küldöttei egy interaktív beszélgetésen vehettek részt. Délután a Snaps&Luiza Zan közönségtalálkozóra, a Művészeti Népiskola Szaxofon Quartettjének és a kolozsvári Whisperblast koncertjére került sor. A rendezvény záróprogramja a Saint George’s Got Talent tehetségkutató döntője volt, ahol idén a Vezuvius bizonyult a legtehetségesebbnek.

A néha borongós idő ellenére a szervezők gondoskodtak a jó hangulatról, így egy újabb sikeres rendezvényt tudhatnak maguk mögött.

HÁRIT sajtóiroda