Hétvégén, Magyarfenesen került sor az Új generáció mottót viselő KIFOR műhelytáborra, ahol régi és új generációk találkozhattak, ismerhették meg egymást, tanulhattak egymástól és sajátíthattak el új tudást.

„Az elmúlt időszakban a szervezeteink megújultak, új emberek jöttek és régiek hagytak el minket. Van, akit még nem ismerünk és vannak, akik nagyon rég a közösségünk oszlopos tagjai. Ennek apropóján az idei Műhelytábort az új nemzedéknek szántuk, ahol a régi ismert arcok mellett az új vezetők is szerepet kaphattak.” –nyilatkozta Balló Tamás a KIFOR elnöke.

Az eseményen minden olyan téma szerepet kapott, amit szervezetben tevékenykedőknek ismerni kell. A három nap alattmegismerhettékPolacsek Pétert, kommunikációs szakembert, aki a Facebook és Instagram szervezeti felhasználásnak rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket. Szervezeti menedzsmentről tartott előadást Sándor Krisztián, aki a Mikó Imre Szakkollégium tagja. Az önkéntesek motiválását egy játékkel szimuláltuk, amit Tudor Ogner és Marc Paul, a Kolozsvári Fiatalok Föderációjának képviselői tartottak meg. A szervezetek pénzügyi működéséről Dr.Szász Levente, a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Karának dékánhelyettese tartott egy interaktív csoportmunkát.

Nyitókép: Bereczky Zsolt