Bukarestbe látogatott március 21-én a Magyar Ifjúsági Értekezlet delegációs csapata. Az RMDSZ frakciógyűlésein vettek részt, először a szenátusban, majd a képviselőházban.

A látogatás célja az ifjúsági törvény módosítási javaslatainak bemutatása, illetve a szenátorok és képviselők támogatásának kérése. A látogatás során Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta, hogy az Ifjúsági- és Sportminisztérium több konzultációt is szervezett, az első két fő konzultáció után nyolc különböző helyszínen zajlottak még egyeztetések, az ország nyolc fejlesztési régiójában. A konzultációk alkalmával a MIÉRT több módosítási javaslatot is kezdeményezett. A módosítási javaslatok két fő téma köré rendeződnek: szociális és gazdasági. Ambrus Zsombor a HÁRIT alelnöke és Frunda Csenge, a MIET alelnöke, a MIÉRT által kezdeményezett két fő javaslatot emelték ki. Ugyanakkor Borzási Sarolta a KIFOR alelnöke hangsúlyozta a civil szervezetek ifjúsági összetételének fontosságát. Az első kiemelt javaslat a törvény 17. szakaszára vonatkozik, amely a fiatal tapasztalat nélküli munkavállalók elhelyezkedési lehetőségeit javítaná a munkapiacon. A szakasz értelmében azok a munkáltatók, akik munkatapasztalattal nem rendelkező fiatalokat alkalmaznak adócsökkentésben részesülnének. A másik ilyen módosítási javaslat a 23.  szakaszra vonatkozik, amely a megkülönböztetés-mentes politikáról szóló cikkelyt egészítené ki több kategóriára, hiszen ezen politikáknak, több a beilleszkedés hiányának kitett fiatal csoportra kell tekintettel lenniük.

Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős alelnöke kiemelte, hogy a frakcióbeli látogatás egy aktív együttműködési folyamat állomása. Közel egy éve a RMDSZ-ben is gyakorlati nyitás történt az ifjúság fele az RMDSZ ifjúsági főosztály létrehozásával is, és az egy éve újjá alakuló Magyar Ifjúsági Értekezet szakmai kabinetein keresztül gyakorlati lépéseket tettek a legfontosabb ifjúságot érintő kérdések előremozdításában.