Sajtókörúton járt Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke és Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke.  A Paprika Rádióban, a Szabadság napilapban és az Erdélyi Figyelőben a két vezető beszélt Geréd Imre megválasztásáról, az ezzel járó lehetőségekről és a Magyar Ifjúsági Értekezlet jövőjéről.

„A politikának a fiatalokról, a jövőről kell szólnia. A MIÉRT elnöki kampányom során döntési transzparenciát ígértem. Értelmetlennek tartom a funkcióhalmozást, a munkát meg kell osszuk, hiszen csak így lehetünk igazán hatékonyak! MIÉRT-elnökként ezért nem vállaltam el ezt a funkciót. 

A megújuló Szövetségben adott volt egy pozíció, amely az elkövetkező négy évben kizárólag az ifjúsággal foglalkozik. A MIÉRT elnöki testülete úgy döntött, hogy igényt tart erre a pozícióra. Fontos volt, hogy egy olyan fiatalt támogassunk, aki már bizonyított, és aki az érdekeinket megfelelőképpen tudja képviselni. Így esett a választásunk Geréd Imrére” – mondta Antal Lóránt.

Kiemelte, hogy a megújuló, Kolozsvár központú MIÉRT-nek küldetése a fiatalokat bevonni a szervezet működésébe, hiszen csak így lehet igazán fiatalos, trendi a Magyar Ifjúsági Értekezlet. Hangsúlyozta, hogy egy ifi szervezetnek elsődleges feladata a segítségnyújtás az információhoz való hozzáférésben: fel kell hívni a figyelmet lehetőségekre, és segíteni kell a fiatalokat, hogy ezeket kihasználják!

Geréd Imre, az RMDSZ frissen megválasztott ifjúságért felelős alelnöke megköszönte a támogatást, majd elmondta, hogy a pozíció önmagában csak egy lehetőség: „a pozíción belül van a tartalom, nekünk erre kell összpontosítsunk.” Szerinte az ifjúságért felelős alelnök tisztsége jelzésértékű gesztus az RMDSZ részéről a MIÉRT irányába.

„A Rólad szól! programunkkal a középiskolások és egyetemisták számára egy interaktív konzultációs kezdeményezést indítunk, amellyel a fiatalok igényeit mérjük fel. Emellett szeretnénk az országos ifi szervezetekkel is rendszeresen konzultálni.

A YEPP mintájára egy munkahelyteremtéssel, a fiatalok itthon tartásával, és az adócsökkentéssel foglalkozó tervezet is készül. Ez a kezdeményezés a fiatal vállalkozókat célozza meg, az ő igényeiket figyelembe véve szeretnénk jelezni a döntéshozók felé a hibásan működő rendszereket, ezáltal olyan változásokat eszközölni, amelyek következtében a fiatalokat az itthon maradásra ösztönözhetjük. Továbbá a külkapcsolatok ápolása és a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros projekt is komoly hangsúlyt kap a programunkban” – beszélt tervezetéről Geréd Imre.

A Paprika Rádióban készült beszélgetés az alábbi linken elérhető:

https://soundcloud.com/miert-1/antal-lorant-es-gered-imre-a-paprikaban