Közéleti beszélgetések, diákolimpia, diákzenekarok koncertjei, hagyományörző folklór rendezvények és természetesen felejthetetlen bulikkal vár minden érdeklődőt a 7. SIC Feszt.
A fesztivál augusztus 12-15. között zajlik majd a Follies Club udvarán, Sepsiszentgyörgyön. A késő esti koncertek és bulik beköltöznek a klubba, ezért a beltéri eseményekre – a járványügyi szabályoknak megfelelően- a résztvevők oltási bizonylattal ( 10 napnál későbbi, mindkét oltást igazoló, hivatalos tanusítvánnyal), 24 óránál nem későbbi gyorsteszttel vagy legfeljebb 72 órás PCR-teszttel, illetve olyan igazolás felmutatásával vehetnek részt, amely szerint az illető nem kevesebb, mint 90 napja átesett a fertőzésen”A tavalyi év mindannyiunkat megviselt, éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy az adott szabályok betartásával megszervezzük a fesztivált. Több olyan visszajelzés érkezett hozzánk, hogy milyen nagy igény van a kikapcsolódásra, a szórakozásra. Természetesen gondoltunk arra is, hogy a fiatalok számára alternatív fejlődési és interakciós tevékenységeket biztosítsunk” – mutatott rá Antal Balázs, a SIC Feszt főszervezője.
Az utóbbi célt szolgálja többek között a fesztivál keretein belül tervezett Diákolimpia is, amelynek lényege, hogy a háromszéki fiatalok szellemi tudását és kapcsolati lehetőségeit bővítsék.
„A Diákolimpia egy hiánypótló esemény, amelyet két, különböző tematikára épülő napra terveztünk. Az eseményre 8 fős csapatokban várjuk a jelentkezőket” – árulta el Béres Norbert, a Diákolimpia szervezője.
Mint kifejette, a pénteki napon (augusztus 13-án) a csapatépítésre és a környezetkímélő életmódra fektetik a hangsúlyt. A város területén több helyszínen zajlanak majd a programok, forgószínpad-szerűen. Szombaton (augusztus 14-én) már a közösségfejlesztésen lesz a hangsúly, a csapatok olyan tervekkel kell majd előálljanak, amelyek a helyi közösség érdekeit, a közös együttélést segíthetik.
A Diákolimpia koordinálásáért felelős szervező kifejtette, a résztvevő csapatok között nyereményeket is kiosztanak.
Antal Balázs főszervező továbbá elmondta: a fesztivál fellépőinek listája folyamatosan frissül majd az esemény Facebook– és Instagram oldalán, jegyeket pedig kizárólag csak a helyszínen lehet kiváltani. Hozzáfűzte, ugyancsak a helyszínen orvosi stáb készít gyorsteszteket, hogy senki ne maradhasson le a SIC Feszt élményről.
Kelemen Szilárd, a HÁRIT elnöke kifejtette, hogy a SIC Feszt elődjét, a Háromszéki Szabadegyetemet még 2009-ben indították útjára, azóta pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fiatalok körében.
„Az elmúlt év tapasztalata azt mutatja, hogy a fiatalok nagyon várják a rendezvényt. Én úgy látom, hogy nálunk is eléggé átalakult a rendezvénypiac, de az alapvető értékek nem változtak a Szabadegyetem óta: mi mindig arra törekedtünk, hogy minőségi fesztivált szervezzünk, amelyet minden háromszéki és székelyföldi fiatal számára elérhető áron biztosítunk.