November 12-én, szombaton a mezőcsávási kultúrotthonban tartotta a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (MIET – MIÉRT tagszervezet) a harmadik Agrárakadémiát, amelyen közel ötven, nagyrészt fiatal gazdálkodó vett részt. A rendezvény célja a vidéki környezet és a gazdálkodás vonzóvá tétele a fiatalok körében, valamint a tájékoztatás a különböző támogatási, pályázati lehetőségekről.
„Az Agrárakadémia által lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy a mezőgazdaság iránt érdeklődő fiatalokat szakmailag eligazítsák, ugyanakkor a résztvevők kapcsolatot teremtsenek, tapasztalatot cseréljenek egymással.” – mondta el megnyitó beszédében Ilyés-Tóth Botond házigazda, a MIET elnökségi tagja.
Antal Lóránt a MIÉRT elnöke, Hargita megyei szenátorjelölt is köszöntötte a résztvevőket, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy rengeteg kiaknázatlan lehetőség van a hazai- és európai uniós pályázatok által. A MIÉRT a nemrég megjelent kiadványával, a Pályázz a jövődre című pályázati kisokossal szeretne kézzelfogható segítséget nyújtani a fiataloknak. „Az volt a célunk, hogy egy helyre összegyűjtsünk minden pályázati lehetőséget, hogy egy helyen mindent megtaláljanak azok a fiatalok, akik a szülőföldjükön szeretnének boldogulni, itthon szeretnének vállalkozni. Bízunk benne, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő lehetőségeket és ki is használja azokat.” – tette hozzá Antal Lóránt.
A továbbiakban Parajdi Borbála, az Eurotop Consulting Kft. ügyvezető igazgatója be is mutatott néhány mezőgazdasági és vidékfejlesztési pályázatot. Kiemelte a 2014-2020-as Nemzeti Vidékfejlesztési Program 6.1 jelzésű intézkedését, ugyanis az induló fiatal gazdákat támogató pályázat keretében akár 50 ezer euró vissza nem térítendő támogatásra is szert tehetnek a pályázók. Hozzátette, ez a lehetőség október 31-én lezárult, de jövőben ismét elérhető lesz.
Bordi Kacsó Zsolt, a Maros megyei APIA aligazgatója többek között az előlegfizetésről beszélt. Elmondta, tavalyhoz képest újdonság, hogy a gazdák idén több közvetlen támogatásból kapnak előleget. A direkt támogatások közül az ügynökség előleget folyósít a területalapú alaptámogatás (SAPS) mellett a rediszribúciós, a zöldítési, illetve a fiatal gazdáknak járó különtámogatásokból is.
Dr. Nagy Péter Tamás, állatorvos és szakember a sikeres állattenyésztés alapjairól beszélt a fiataloknak, felhívva a figyelmet a gépesítés szükségességére, ami nélkül nem lehet hatékonyan gazdálkodni. Továbbá olyan problémákat emelt ki, mint az agrárkamarák és szövetkezetek hiánya, amelyek segítenék a gazdálkodókat.
Dr. Varga Edömér fiatal állatorvos és szarvasmarha-tenyésztő saját farmját mutatta be a résztvevőknek, kiemelve három fő tényezőt: a genetikát, a takarmányozást és a szaporodásbiológiát, amelyek szerinte az állattenyésztés alapjai. Varga Edömér egyébként a kolozsvári állatorvosi egyetem elvégzése után hazatért szülőfalujába, Kundra és vette át a családi gazdálkodás irányítását.
A rendezvényen egy fiatal fűszerpaprika termesztő is bemutatkozott. A mezőpaniti Nagy Dániel idén kezdte el a termesztést egy 17 árnyi területen. Kb. 150 kilógram fűszerpapríkát sikerült előállítania, de elmondása szerint nagyobb energiabefektetéssel több is lehetett volna. Terméke a piacok és az üzletek polcain is kapható lesz, mivel már megszerezte a szükséges termelői engedélyt.
Az előadássorozatot Cozma Ferenc borász bemutatójával és borkóstolóval zárult.
A rendezvényen egyébként részt vett Szabó Levente polgármester, Dr. Vass Levente és Biró Zsolt képviselőjelölt, valamint Császár Károly szenátorjelölt is.