Egyre nagyobb teret kap a jelentkezők helyben való interaktív és látványos tesztelése: Speed Challenge és Instant Interview. Március 7 – április 13 között 7 romániai és 1 moldva köztársasági városba várják a szervezők az érdeklődőket.
A vállalatok napjainkban egyre inkább érdekeltek abban, hogy már az első állásinterjútól kedve teszteljék a jelentkezőket, aminek a hasznossága vitathatatlan. Nagyon hamar, már az első pillanatoktól kezdve bizonyosodhat, hogy az illető alkalmas-e a meghirdetett állás betöltésére vagy sem, ezen felül pedig a jelentkező ismeretei, szakmai tapasztalatai is könnyen beazonosíthatók.
A képességek felmérésében nyújt segítséget az állásbörze, amelynek keretében a vállalatok alig néhány óra alatt több tíz vagy akár száz érdeklődőt tesztelhetnek a különböző tevékenységi területeken. „Két évvel ezelőtt első alkalommal alkalmaztuk az időre végzett Speed Challenge megmérettetést: 2015-ben programozó villámversenyekkel indítottunk, számítástechnikai területen. Nagy sikernek örvendtek ezek az alkalmak, népszerűségüket tapasztalva ma is szervezünk ilyeneket. Tavaly óta a fordítási tevékenységekre is kiterjesztettük a programot, ezáltal helyben tesztelhetik a jelentkezőket mindazok, akik idegen nyelveket beszélő személyeket toboroznak. Tavasztól újabb területeket vonunk be, így mérnöki, számviteli és autóipari megmérettetéseket is szervezünk” – nyilatkozta Corina Brândușan, az állásbörze PR menedzsere.
A Speed Challenge megmérettetések mellett a vállalatok állásbörze-workshopokat és szemináriumokat szervezhetnek.
Állásinterjú – mire figyelnek a munkaadók
Az állásbörze szervezői és a HR Summit által tavaly októberben és novemberben végzett felmérés szerint a szakmai tapasztalat és a képességek jelentik a legfontosabb szempontokat, ezekre figyelnek leginkább az állásinterjú során a munkaadók. A vizsgálatba romániai viszonylatban fontos vállalatok képviselői kapcsolódtak be. A megkérdezettek 39 százaléka úgy nyilatkozott, a jelentkezők szakmai tapasztalatát részesítik előnyben. 38 százalékuk az illető szakterületen szükséges képességekre helyezi a hangsúlyt, 20 százalékuk pedig a magatartásukra, az interjúhoz való hozzáállásukra alapoz. A vizsgálatba bevont személyek 2 százaléka számára a provokatív kérdésekre való gyors válaszadás a mérvadó.
Lehet jelentkezni az állásbörzére
Az állásbörze szervezői több mint 200 vállalat jelentkezését várják a tavaszi kiadásra, amelyet márciusban és áprilisban tartanak Kolozsváron, Brassóban, Nagyszebenben, Nagyváradon és Marosvásárhelyen, Jászvásárban, Kisinyovban. Összesen 9 alkalomról van szó, ezek közül 2 esetben kizárólag a számítástechnikára fókuszálnak, a további 7 alkalommal globálisan zajlik az akció. A jelentkezés néhány nappal ezelőtt indult el.
„Nagyon örülünk annak, hogy egyre több vállalat dönt a toborzás mellett, és az időre végzett Speed Challenge megmérettetéseket szerveznek az állásbörzén. Az elmúlt években kénytelenek voltunk visszautasítani néhány olyan vállalatot, amelyek mindössze néhány nappal a börze kezdete előtt szerettek volna jelentkezni. Egyes városokban egyszerűen nem volt hely, hogy újabb standokat felállítsunk” – mondta Corina Brândușan.
További részletek a www.targuldecariere.ro honlapon olvashatók.
Az állásbörze programja:
március 7-8 – Kolozsvár
március 9-10 – Kolozsvár IT szektor
március 16 – Marosvásárhely
március 18 – Nagyvárad
március 21-22 – Jászvásár
március 23-24 – Jászvásár IT szektor
március 16 – Marosvásárhely
március 29-30 – Nagyszeben
április 4-5 – Kisinyov
április 12-13 – Brassó