Október 27-31. között a II. Közép- és Kelet Európai Fiatal Politikusok Fórumán vett részt Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke. A Kínában megrendezett eseményen 16 közép-kelet-európai ország több mint negyven fiatal vezetője volt jelen. A találkozó a Selyemút-program keretén belül zajlott, célja Kína és a közép- és kelet-európai országok közötti gazdasági, kulturális kapcsolatok megerősítése, valamint a helyi gazdaság és társadalom fejlődésének megismerése volt.
A kétévente megrendezett fórum idei találkozóján 30 különböző szervezet 44 képviselője vett részt. A fiatal politikusok többek között találkoztak Li Yuanchao-val, a Kínai Népköztársaság alelnökével, Zhou Li-vel, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Nemzetközi Kapcsolatok szekciójának elnök-helyettesével és Gao Yan-nal, a Kínai Kereskedelmi Minisztérium elnök-helyettesével. Továbbá meglátogatták az Országos Népi Gyűlés Csarnokát, a langfangi ENN Energy cég élményközpontját és a Garonne cég inkubátorházát is.
Antal Lóránt többek között ellátogatott a Kínai Nemzetközi Rádió székhelyére is, ahol a magyar és a román nyelvű szerkesztőséget is felkereste.
„Mindannyian tudjuk, hogy mára Kína a világ második legerősebb gazdasági szereplőjévé vált. Az ilyen jellegű fórumokon való részvétel kiemelt jelentőségű, hiszen fontos kínai politikai vezetőkkel és gazdasági szereplőkkel találkozhattunk. Közép- és Kelet-Európa fiatal politikusai is jelen voltak, és a kínaiak közvetítésével fontos politikai kapcsolatokat alakíthattam ki velük. A jövő a kutatás-fejlesztésről, az innovációról szól. Véleményen szerint az erdélyi társadalomban megvannak azok a szereplők, akik képesek a fiataljainkat ebbe az irányba terelni, és így az ifjúság előtt a lehetőségek kapui még inkább kinyílnak” – mondta Antal Lóránt.