Ifjúságpolitikai rulettre került sor Tusványoson, a szabadegyetem harmadik napján a MIT sátorban. A Magyar Ifjúsági Értekezlet képviseletében Antal Lóránt a szervezet elnöke vett részt a kerekasztal beszélgetésen, melynek résztvevői voltak még: Böröcz László a Fidelitas elnöke, Dobsa István Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezet elnöke, Tussay Szilárd az IKE elnöke, Tőke Ervin a MINTA elnöke, Varga-Bajusz Veronika a budapesti Ifjúságügyi Főosztály vezetője, Nacsa Lőrinc az IKSZ elnöke, Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség főtitkára, Barthel-Rúzsa Zsolt a Századvég Alapítvány. A beszélgetés során az ifjúsági vezetőknek olyan különböző aktuális  közéleti témákat kellett megvitatniuk – mint például a melegházasság, bevándorlás, a nők szerepe – amikre minden résztvevő sorban kifejtette a nézőpontját.

A kerekasztal beszélgetés során Antal Lóránt kiemelte „Úgy gondolom, hogy rendkívüli jelentőséggel bír az ifjúsági szervezetek közötti együttműködés, hiszen közösek a céljaink és az érdekeink. Mindannyian kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a fiatalokat a szülőföldön való boldogulásra buzdítsuk és megteremtsük nekik a szükséges feltéteket ehhez. A mai ifjúságpolitikai kerekasztal beszélgetés is a MIT sátorban azt támasztja alá, hogy az ifjúsági szervezetek közti együttműködés jó irányba halad.”

Borzási Sarolta a MIÉRT külügyi kabinetének tagja a Bánffy Miklós sátorban Kelet vs Nyugat orientáció – avagy merre tovább, Közép-Európa?! című előadáson képviselte a MIÉRT-et. A beszélgetésen részt vettek: Borbély Zsolt Attila az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Miriam Lexmann a szlovák Nemzetközi Republikánus Intézet brüsszeli irodavezetője, Íjgyártó István a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára, Faragó Csaba YEPP alelnök valamint Dobos Gábor a Fidesz Frakció Külügyi Kabinet külügyi titkára.

Nekünk Közép-Európai fiataloknak az kell legyen a  közös célunk, hogy az  országainkban élő ifjúságot összehozzuk és megteremtsük nekik a lehetőségeket a szülőföldön való boldogulásra. Azon kell dolgozzunk, hogy a következő generáció egy biztonságos, szolidáris, lehetőségekkel teli, közös értékeken alapuló Európában nőhessen fel.”- emelte ki Borzási Sarolta.