Lesz-e még nehéz az iskolatáska? címmel online fórumot szervezett a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) Oktatási és Kutatási Kabinetje, illetve a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ). A beszélgetés fő témája az iskolák újranyitása volt, ahol főleg diákok fogalmazták meg az elmúlt időszak tanulságait, és hogy miért fontos lépés Romániában a tanintézmények megnyitása.
A beszélgetés meghívottai Dézsi Zsófia, az Ady Endre Diáktanács elnöke, Székely Balázs a Kolozs Megyei Magyar Középiskolások Szövetségének elnöke, valamint Vass Péter MAKOSZ elnök voltak, a fórumot Tőtős Áron, a MIÉRT elnökhelyettese moderálta.
Mindannyian egyetértettek abban, hogy az iskolákat újra ki kellett nyitni, természetesen a megfelelő óvintézkedések betartása mellett.
Székely Balázs rámutatott: online nagyon nehéz felkészülni az érettségire és a képességvizsgákra, hiszen az idő átértékelődik, másképp kell mindent beosztani, és ez sok diák számára nehézséget okoz.
Dézsi Zsófia arról mesélt, hogy online is lehetett haladni az anyaggal, de a tanulásnak ez a módja össze sem hasonlítható a fizikai jelenlét mellett történő oktatással, tehát mindenképp nagy szüksége van utóbbira a diákok többségének. „Az online oktatásra való áttérés minden szinten hátrányosan érintette a tanulókat” – érvelt a fővárosi iskola diáktanácsának elnöke.
A korábban elhangzottak mellett Vass Péter is úgy vélte, hogy az online módszerek nehezítették a tanulás folyamatát, a rendszer nem volt produktív, így sok a bepótolni való.
Többen kifejtették, hogy az átállás főleg az elemisek számára lehetett a legkárosabb, hiszen kevés hatékony módszer létezik a kicsik online tanítására, de a legrosszabb, hogy így nem alakulnak ki azok a szociális készségeik, amelyekre egyébként nagy szükségük van.
A fórumon szó került az iskolák újranyitását előíró rendelet körüli fejetlenségre is, amit politikai nyilatkozat-káosz övezett.
Az ifjúsági vezetők elmondták: az ominózus rendelet számos pontja már korábban is érvényben volt, többek között a higiéniai előírások. Viszont aggodalmukat fejezték ki olyan tekintetben, hogy a rövid időn belül hozott gyors jogszabályi változások betartásához több idő kell, amíg mindenki alkalmazkodni tud. Az iskolák zárva tartása alatt tehát bőven lett volna idő felkészülni az iskolák újranyitásra és időben letisztázni minden szükséges formanyomtatványt.
Abban is egyetértettek, hogy alapjáraton szükség lenne egy hatékonyabb és folyamatos kommunikációra, hogy a döntések és a végrehajtás átláthatóbb legyen, és ne alakuljanak ki az olyan zavarok, mint például, ami a gyorsteszt engedélyezése körül lezajlott.
A beszélgetés során egyértelművé vált, a maszkviselés szükségességéről nem lehet vitatkozni. Saját magunk és mások tisztelete és egészsége megóvása érdekében fontos a kötelező maszkviselés, ilyen tekintetben tehát a diákoknak és tanároknak hatalmas felelősségük van. A tanulás érdekében is rendkívül fontos megértenünk: nem tenne jót egy újabb lezárás, ezért alkalmazkodni kell a járványügyi intézkedésekhez. Ha pedig valaki a betegség bármely tünetét észleli magán, kerülje a közösségi rendezvényeken való részvételt.
A MIÉRT Oktatási és Kutatási kabinet a MAKOSZ-szal és más diákképviseleti szervezetekkel együttműködve azt a célt tűzte ki magának, hogy rendszeresen szervezzen oktatási fórumokat, hiszen a koronavírus-járvány teljesen új kihívások elé állította a tanulókat és tanárokat egyaránt. Sok olyan kérdés felmerült a közbeszédben, amely mélyebb megértést kíván maga után.