A Szentgyörgyi Ifjúsági Klub (SZIK) sikeresen megvalósította az első romániai online nemzetközi mobilitási projektet, amelyet az Erasmus + program finanszírozott. A koronavírus okozta járvány negatív hatással volt az ifjúsági szektorra is, számos megpályázott projektet kellett újratervezni.

A projekt első részére tavaly, az olaszországi Tortoliban került sor, ahol a résztvevők a migráció jelenségéről tárgyaltak. A projekt második részét Romániában tervezték, de a járvány miatt nem sikerült a tervek szerint megvalósítani. Így a projektet december 8-19 között online képzésként szervezték meg, ez volt az első online mobilitásként szervezett projekt Romániában, 43 résztvevővel 9 országból.

Grüman Éva-Orsolya, a SZIK elnöke kiemelte: „Az eredeti programot mind az időtartam, mind a választott témát figyelembe véve, módszertan tekintetében, átterveztük. Minden nap 3 órás tevékenységre került sor a Zoom platform használatával. Továbbá a menti.com, jamboard, padlet, streamyard szoftwerek segítségével tettük interaktívvá a programokat. A projekt végén egy online minikonferenciát is szerveztünk az on-line képzésekkel kapcsolatosan. Bár az online mobilitás új kihívások elé állította a csapatunkat, ezek a projektek is megoldást jelenthetnek az ifjúsági programok megszervezésére.

Az Dream Catchers projekt az ifjúsági szervezetek vezetőinek mobilitási projektje, amelyet az SZIK további partnerekkel szervezett meg Olaszország, Anglia, Magyarország, Lettország, Törökország, Görögország, Bulgária, Franciaország és Spanyolországot képviselő civil szervezetekkel. A projektet az Európai Bizottság finanszírozta az Erasmus + program által.

A projekt zárókonferenciája itt nézhető végig!