A Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács 2016. november 25-27. között Kémeren szervezte meg a MIÉRT Partiumi Konferenciáját. A rendezvény a Partium mint egység témakörre épült azzal a céllal, hogy politikai, kulturális, turisztikai és kommunikációs témákban egyaránt bemutassa a partiumi vidék adta lehetőségeket a helyi fiatalok számára.
A november 25-i megnyitón Szabó Levente György, Kémer polgármestere, Antal Lóránt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke és Demyen István, a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (SZiT) elnöke köszöntötte a fiatalokat.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke köszöntőjében kiemelte „December 11-én a következő tizenöt-húsz évről fogunk dönteni, ami nem jelent mást, mint azt, hogy a fiatalok jövőjéről döntünk. Nekünk, fiataloknak el kell kezdenünk egy erős együttgondolkodást, regionális hovatartozástól függetlenül és határozottan hallatni a hangukat a politikai szintéren is, fellépni minden olyan kezdeményezésért, ami rólunk szól, mint például a minőségi szakoktatási rendszer kialakítása, könnyű cégalapítási folyamatok vagy a fiataloknak könnyített adózási rendszer kialakítása.”
A rendezvény második napján, november 26-án elsőként Benedek István kommunikációs szakember tartott előadást, aki a településmárkázás szerepét, és marketing tevékenység alapjait mutatta be az ifjúsági konferencia résztvevőinek. A délelőtt második előadásában Papp Lajos-Levente, a MIÉRT alelnöke a Partium történelmét ismertette.
A délutáni előadássorozatot a partiumi megyegazdák előadása nyitotta meg. Nagy Szabolcs Szatmár megyei és Pop Imre Szilágy megyei menedzsereket kérdezte munkájuk mibenlétéről, és jövőbeli terveikről Demyen István SZiT-elnök. Mindkét megyegazda kitért a fiatalok szerepére, és az önkormányzatokban való jelenlétük fontosságára. A felszólalók egyet értettek abban, hogy a tapasztalt szakemberek, politikusok munkáját nagyban segítheti a fiatalok látásmódja és rugalmassága, ugyanakkor az ifjúság jelenléte indokolt annak érdekében is, hogy évek múlva felkészült szakemberekként követhessék őket a politikai pályán.
Nagy Szabolcs beszédében kiemelte: „jómagam is először ifjúsági szervezetekben kezdtem el tevékenykedni. Nagyon hálás vagyok ezeknek az éveknek, mert észrevétlenül is háttértapasztalatokat szereztünk társaimmal”.
„Minden nemzedéknek megvan a maga ideje. Nagyon fontos a hatékony staféta átadás, mert tovább kell folytatnia valakinek helyettünk a munkát. A fiataloknak szüksége van a tapasztalatszerzésre, az idősebb generációnak pedig szüksége van arra, hogy legyen kinek átadnia tapasztalatait. Közösen, együtt dolgozva, arra kell törekednünk, hogy jelen legyünk évek múlva is mindenhol, ahol a közösségünket érintő kérdésekről van szó” – tette hozzá Pop Imre.
A konferencia második napját politikai kerekasztal beszélgetés zárta. Nagy Zoltán Levente, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke, az Eurotrans Alapítvány elnöke azzal a jó tanáccsal látta el a rendezvény résztvevőit, hogy tanuljanak szakmát, majd próbálják megtalálni azt a közösséget, amelyben tevékenykedni tudnak. „Azon dolgozunk, hogy munkahelyeket teremtsünk, és arra próbáljuk ösztönözni a fiatalokat, hogy itthon maradjanak, külföldről haza jöjjenek, mert boldogulni igazán a szülőföldön érdemes”.
Seres Dénes parlamenti képviselő a közösségépítő tevékenységek fontosságára hívta fel a fiatalok figyelmét, elmondta: „olyan rendezvényeket kell szervezni, amely összekapcsolja a közösséget. A magyarság, ha élheti a saját életét, akkor meg is tud maradni”. Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke kiemelte: „fokozatosan át kell vennetek tőlünk a stafétát. Nektek, a mostani ifjúság kell gondoskodni arról, hogy megmaradjon a magyarság, hogy majd unokáitok is úgy ápolják hagyományainkat, kultúránkat, ahogyan most mi tesszük”.
Végh Sándor szenátor megosztva tapasztalatait, arra biztatta a hallatóságot, hogy próbáljanak meg itthon érvényesülni, jövőt teremteni.
Szilágyi Róbert István, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke a SZiT alapító tagjaként elmondta: „jól eső érzés, hogy létezik egy olyan ifjúsági szervezet, amely felöleli a fiatalok problémáit, érdekeit. A közösségeitekben helytállva be tudjátok bizonyítani, hogy érdemesek vagytok arra a feladatra, amit rátok ruháztak”.
Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit ZRT.