Ki jogosult a részvételre?
Minden olyan fiatal jelentkezhet, aki 2018. július 1-jén 18 éves. Vagyis azok jogosultak részt venni a kezdeményezésben, akik 1999. július 2. és 2000. július 1. között születtek (e két dátumot is beleértve). Jelentkezni az Európai Ifjúsági Portálon lehet: https://europa.eu/youth/eU_hu
Az Európai Unió idén összesen 15.000 fiatalt támogat, ebből Románia részére 576 helyet biztosítanak, ezekre a helyekre pályázunk mi is.
Mikor és hogyan kell jelentkezni?
A jelentkezési időszak 2018. június 12. közép-európai idő szerint déli 12 órától június 26. közép-európai idő szerint déli 12 óráig tart. Jelentkezéskor először is meg kell adnod néhány adatot magadról és a tervezett utazásodról. Majd válaszolnod kell 5 kvíz kérdésre a kulturális örökség európai évével és az EU ifjúsági kezdeményezéseivel kapcsolatban. Végül pedig válaszolnod kell egy más típusú, döntő kérdésre is. Az erre adott válaszok lehetővé teszik a Bizottságnak, hogy túljelentkezés esetén rangsorolja a jelentkezőket.
Hány napig lehet utazni az igazolvánnyal?
Az utazás legalább 1 napos, legfeljebb 30 napos lehet. A résztvevőknek az utazás során legalább egy másik országba el kell látogatniuk, és legfeljebb négy országba utazhatnak (az EU 28 tagországa közül választhatnak). Az utazási igazolvány a kiindulási országban megtett útszakaszokra is érvényes. Az utazást 2018. július 9. és 2018. szeptember 30. között kell megkezdeni.
Milyen értékűek az utazási igazolványok?
Alapszabályként minden résztvevő (átlagosan) 255 euró értékű utazási igazolványra jogosult. Az utazási igazolvány másodosztályra szól.
Jelentkezhetnek-e csoportok is?
Igen, nemcsak egyének, hanem maximálisan 5 főből álló csoportok is jelentkezhetnek. Csoportos jelentkezés esetén ki kell jelölni egy csoportvezetőt. A csoportvezető tölti ki a jelentkezési lapot. Miután benyújtotta a jelentkezési lapot, kap egy kódot, melyet közöl a csoport többi tagjával. E kód birtokában a csoport összes tagja regisztrálhatja magát a honlapon, és megadhatja személyes adatait.
Kell-e a résztvevőknek bármit is nyújtaniuk az utazásért cserébe?
Az Európai Bizottság szeretné, ha a fiatal utazók megosztanák másokkal utazási élményeiket és kalandjaikat. Ezért a kiválasztott résztvevőknek vállalniuk kell, hogy a DiscoverEU kezdeményezés nagyköveteként működnek közre. A DiscoverEU nagyköveteként az lesz a feladatuk, hogy beszámoljanak utazási élményeikről, akár a közösségi médiában (például az Instagramon, a Facebookon vagy a Twitteren), akár az iskolájukban, a helyi kultúrházban stb. A résztvevőket arra buzdítjuk továbbá, hogy csatlakozzanak a DiscoverEU Facebook-közösségéhez.
Mikor hirdetik ki a nyertes pályázatokat?
- június 29. és 2018. július 6. között
Még több információra van szükséged?
Továbbiakban fontos részletesen elolvasni az alábbi dokumentumot: https://bit.ly/2y1rRu9
Illetve a gyakran elhangzott kérdéseket itt lehet megtalálni: https://bit.ly/2LG51de