2015 november 19-22. között a Fidelitas és a MIÉRT Kolozsváron közösen szervezi meg a II. Visegrádi Ifjúsági Konferenciát. A találkozó fő témája a  közép-kelet-európai identitás és együttműködés erősítése – a rendezvényen nyolc országból több mint száz meghívott vesz részt.

A csütörtök esti megnyitón Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Böröcz László Fidelitas-elnök, Antal Lóránt MIÉRT-elnök és Geréd Imre, helyi önkormányzati képviselő, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke köszöntötte a résztvevőket.

A sétatéri Kaszinóban megtartott megnyitón Mile Lajos arra ösztönözte a jelenlevő fiatalokat, hogy merjenek távlatokban gondolkodni: „A feladatunk az, hogy tágabban értelmezzük a kihívásokat, problémákat. Éppen ezért hasznosnak tartom, hogy a visegrádi négyek mellett a régió többi országára is kiterjeszti az együttműködést a konferencia”.

„Azok a baráti kapcsolatok, amelyek összekötik a jelenlévő szervezeteket egy sikeres és egységes közép-európai együttműködést vetítenek elő. Remélhetőleg a résztvevők között számos olyan fiatal van, aki néhány év múlva hazájában is fontos szerepet fog betölteni a közéletben” – mondta Böröcz László, majd megköszönte a Fidelitas és a MIÉRT szervezőcsapatának a közös munkát.

„Szeretettel köszöntök mindenkit Európa Ifjúsági Fővárosában! A II. Visegrádi Ifjúsági Konferenciának az alapküldetése a kooperáció erősítése. Nekünk, fiataloknak a legfontosabb megtanulni együtt gondolkodni, közös célokat meghatározni és ezekért dolgozni” – hangsúlyozta Antal Lóránt. Emellett sikeres, tartalmas konferenciát kívánt, és arra biztatta a fiatalokat, hogy kössenek sok kapcsolatot a találkozó ideje alatt.

„Úgy érzem ebben az évben Kolozsvár valóban fővárosa lett Európának, hiszen ilyen és ehhez hasonló rendezvényeknek adhatott otthont a város.  A helyi fiatalok számos alkalommal megmutatták, hogy képesek megfelelni olyan kihívásoknak is, amelyekre a politika nem mindig tud választ adni” – emelte ki Geréd Imre.