Október 29-én délután a csíkrákosi kultúrotthonban Élménybeszámolók Csíkrákostól Kalajokiig címmel tartották meg a TransInnCamp táborsorozat záróeseményét. A rendezvényen bemutatták a projekt keretében készült angol nyelvű kézikönyvet is.
„Jutalomként tekintettünk rá, hiszen nem mindennapi lehetőségeket nyújtott a község fiataljainak ez a projekt. A két és során azok a fiatalom vettek részt a táborokban, akik közösségi munkájukkal kiérdemelték ezt. Újra bebizonyosodott, hogy vannak felkészült, talpraesett fiataljaink. Bízom benne, hogy lesz még hasonló projektre lehetőségünk.” – nyitotta meg a hangulatos beszélgetést Császár Attila, a község polgármestere. A nyitógondolatokat követően Antal Géza, a projekt koordinátora bemutatta a program részleteit a hallgatóságnak. „Két év leforgása alatt, négy tábort szerveztünk meg, négy különböző országban, összesen 25 helybéli fiatal részvételével. A táborok során vállalkozásfejlesztés, prezentációs képzés és tanulmányi látogatások alkották a programot. Fiataljainknak sikerült helytállni, a kapcsolatépítés és nyelvtanulás (a táborok munkanyelve az angol volt) mellett, gyakorlati tapasztalatot is szerezhettek a vállalkozások megalapítása és működtetése terén.”
Az eseményen két kisfilmet is levetítettek, amelyek keretében megismerhettük a táborok hangulatát, valamint megtudhattuk azt is, hogy mi a véleménye a résztvevő fiataloknak az ilyen megmozdulásokról. Ezt követően öt résztvevő személyes élménybeszámolójára került sor. Egybehangzóan az volt a véleményük, hogy életre szóló tapasztalatokkal gazdagodtak a táborok alatt.
A TransInnCamp vállalkozásfejlesztő táborokat a finnországi Rieska Leader pályázta meg és négy partnerével, köztük a Bogátalji Mozgalom egyesülettel, valósította meg. A táborokat az Európai Unió Erasmus Plus programja révén finanszírozták, a résztvevők valamennyi költségét fedezték.