Pár napja értem haza Brüsszelből, de még mindig, mindenkinek az ottani élményeimet ecsetelem. Azt hittem, zavaró lesz, hogy az összes ismerősöm megkérdezi, milyen volt, és nekem újra és újra el kell mondanom a magam kis történetét, de nagyot tévedtem. Szívesen mesélek róla, sőt néha azon kapom magam, hogy kérdezés nélkül is elkezdem az élménybeszámolót. Annyi új inger ért és annyi új élményt tapasztaltam meg, hogy mindig eszembe jut valami, amiről még nem meséltem.
Az Európai Parlament a legtöbb ember számára leginkább fogalomként létezik, tudják, hogy hol van és mi a funkciója, de egy megfoghatatlan intézmény számukra. Ezért érzem magam szerencsésnek, hogy nekem lehetőségem nyílt testközelből is megtapasztalni mindezt. Mikor felszállt a repülő, természetesen tudtam, hová tartok, mivel hosszú éveken keresztül tanultam az Európai Unióról és annak működéséről, de hamar bebizonyosodott, hogy a tankönyvek csak az alapot biztosítják, a valódi megismeréshez muszáj eltölteni ott néhány hetet. Szerencsés vagyok, hogy nem csak pár napot lehettem ebben a közegben. Ráadásul a magam öt hete alatt tevékenyen is részt vehettem az ottani munkában. Nem egyszerű szemlélője voltam az eseményeknek, hanem részese is. Láttam, milyen egy delegációs ülés, mennyire pörgő és élettel teli egy nyilvános meghallgatás, de a frakcióülések drámai súlyából is kaphattam egy kis ízelítőt. Az interaktív srtasbourgi plenárisok energiával teli légkörétől, a jelentéstevők és árnyék-jelentéstevők sajátos párbeszédén keresztül, a munkacsoportok munkájáig mindenhonnan szívtam magamba némi tapasztalatot. Igen, a kulcsszó ebben az esetben a tapasztalat. Járhat az ember bármennyit egyetemre, elolvashat akárhány könyvet, de semmi sem fogható ahhoz, amikor a saját szemével látja a tanulmányai tárgyát. Nekem ez sikerült. Persze nem azt mondom, hogy csak ez számít, illúzió lenne azt gondolni, hogy az ember informálatlanul boldogulhat egy ilyen környezetben. A szilárd alapok igenis kellenek.
A brüsszeli Parlament első látásra olyan, mint egy kisebb labirintus, ami hatványozottan igaz a strasbourgi testvérére, így az első néhány nap gyakori fejkapkodással telik. Nincs erre jobb szó, mint a sodródás, de ahogy telik az idő, minden letisztul és kirajzolódik a gyakornok szeme előtt egyfajta tökéletes rendszer a látszólagos káoszban. Ez pedig piszok jó érzés.
A munkakörömmel tökéletesen meg voltam elégedve. Kaptam ugyan kötelező jellegű feladatokat, de nagyon sok lehetőségem volt arra is, hogy a saját érdeklődési körömnek megfelelő eseményeken vegyek részt. Ráadásul mindezt egy harmonikus munkakörnyezetben. Winkler Gyula képviselő úr közvetlen és kedves ember, aki nem megköveteli a jó munkát, hanem a tekintélyével éri el, hogy szívesen végezze el a csapata a rájuk bízott feladatokat. Az asszisztensei segítőkészek és felkészültek, de hát egy ilyen olajozott gépezetben ez természetesnek tekinthető.
Rengeteg gyakornokot ismertem meg, akikben jó volt viszontlátni valami megfoghatatlant, ami bennem is megvan. Egyezett az érdeklődési körünk, elvégre azért voltunk mind ott, de mégis nagyon sokszínű társaságot alkottunk. Visszatekintve, kicsit talán az Európai Unió metaforáját látom magunkban. Brüsszelben gyakran rossz az idő és az ételek íze is furcsa lehet számunkra, de gyönyörű város, tele lehetőségekkel. A parlamenti munka mellett jutott időm megnézni a nevezetességeit, és bizony megsimogattam Everaard ‘t Serclaes szobrát is…
Horvát Gerárd-Norbert