A Magyar Ifjúsági Értekezlet egyik fő célkitűzése volt idén, hogy 500 fiatalt jutasson a jelöltlistákra – megyei és városi tanácsosi, valamint polgármesteri és alpolgármesteri tisztségekbe – az önkormányzati választások során.  Az RMDSZ fiatalok felé történő nyitásának köszönhetően ez meg is valósult, sőt idén közel 750 fiatal szerepelt a jelöltlistákon. A MIÉRT nagy hangsúlyt fektetett a fiatal jelöltek felkészítésére is, önkormányzati képzéssorozatot szerveztek Partiumban, Közép Erdélyben és Székelyföldön is. Mindezek mellett egy kiadványt is készítettek, az Önkormányzati kisokost, amely a fiatal önkormányzati képviselők segítését szolgálja.

Antal Lóránt a MIÉRT elnöke kifejtette „A Magyar Ifjúsági Értekezlet által önkormányzati listákra juttatott fiataljainknak konkrét elképzeléseik és terveik vannak, illetve feladatokat is megfogalmaztunk számukra: ki kell állniuk az ifjúságért, képviselniük kell az új generáció érdekeit és értekeit. Olyan programokat kell kezdeményezniük és támogatniuk, amelyek segítik a fiatalok itthon maradását és szülőföldön való boldogulását, illetve olyan támogatási keretet kell kidolgozniuk helyi szinten, amely biztosítja az ifjúsági tevékenységek, rendezvények megfelelő finanszírozását. Meggyőződésem, hogy fiatal polgármester, helyi- és megyei önkormányzati képviselőink fogják hozni azt az új lendületet, az új ötleteket, és a kemény munkát, amit a közösség elvár tőlük.”

Geréd Imre az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke elmondta, hogy az RMDSZ az elmúlt időben nyitott a fiatalok fele, egy folyamatos fiatalítási folyamat zajlik a szövetségben, ami minden területen és szinten megvalósul, úgy a helyi mint a megyei önkormányzatok szintjén. „Az elmúlt években történt nyitás eredményeképpen kétszer több fiatal szerepelt a jelöltlistákon mint négy évvel ezelőtt. Ennek a nyitásnak és együttműködésnek a gyümölcse, hogy most a fiatalok is szép számban jelen vannak és képviselhetik az ifjúság érdekeit a helyi és megyei önkormányzatokban. Országosan rengeteg fiatal kapcsolódott be a Szövetség kampányába a MIÉRT tagszervezetein keresztül és támogatta a jelölteket. Azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy a fiataloknak köszönhetően ez volt az eddigi leglendületesebb, legfiatalosabb kampány.”

”A 2016 -os önkormányzati választás egy mérföldkő az erdélyi fiatalok számára, ez volt az a választás ahol a fiatalok fontos szerepet kaptak, úgy a kampányban mint a testületekben. Köszönöm a mindenkinek, hogy vállalták, hétfőtől teljes gőzzel indul a munka.” –tette hozzá Kelemen Szilárd Péter a MIÉRT önkormányzati kabinetének vezetője.