Május 12-én, pénteken, a Szilágy megyei Krasznán szervezte meg önkormányzati konferenciáját a MIÉRT, az RMDSZ Kongresszus előtti szakmai napjának szerves részeként. A konferencia megnyitóján Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke, Seres Dénes, a Szilágy megyei RMDSZ elnöke, valamint Bogya Miklós, Kraszna fiatal polgármestere köszöntötte a résztvevőket.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszöntőjében elmondta: „mi olyan országot szeretnénk építeni, amely itthon tartja a fiatalokat, ahol lehet és érdemes családot alapítani, ebben pedig a jövő nemzedék képviselőire partnerként számítunk. A mi közösségépítő munkánknak az az értelme, hogy a következő nemzedék is itthon tervezzen jövőt magának.”
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke kihangsúlyozta, hogy a 2016-os önkormányzati választások során a MIÉRT és az RMDSZ közötti együttműködésnek köszönhetően most 12 fiatal polgármester, 4 megyei tanács alelnök és több mint 300 tanácsos képviselheti a fiatalok érdekeit és értekeit a helyi és megyei önkormányzatokban. „Ez a találkozó kiváló alkalom arra, hogy ezek a fiatalok, aki a közösségünkért dolgoznak találkozzanak, együtt, szakértők segítségével keressenek válaszokat a mindennapi munkájukban felmerülő problémáikra.”
Barabás László Brassó alpolgármester és Gabi Vlad szakértő Brassó – az ország első smart city-je címmel tartottak előadást, részletesen kitérve az intelligens várossá válás feltételeire. Elmondták, Brassó az első olyan európai városok közé tartozik, amelyek tudatosan odafigyelnek a város infrastruktúrájának modernizálására, 21. századi módszerek alkalmazásával teszik a lakosság életét a lehető legkényelmesebbé.
Brassó önkormányzata, a smart city címre való pályázáskor figyelembe vette az európai best practices-eket, melyeket előadásuk során meg is osztottak a résztvevőkkel: bemutatták London, Stockholm, Amszterdam és Barcelona példáját is. Kihangsúlyozták továbbá, hogy a smart city-vé válás folyamatában a technológiai fejlődés mellett rendkívül fontos szerepet játszik a közösség aktív közreműködése is: a smart city nem csak egy infrastruktúrális közeg, hanem egy valós partnerség az állampolgárok, a gazdasági környezet, a civil szervezetek és a közigazgatási intézmények között. E nélkül az együttműködés nélkül, egy közös vízió kialakítása nélkül lehetetlen lenne a smart city stratégiáját sikeresen gyakorlatba ültetni.
Dézsi Attila számvevőszéki tanácsos a Számvevőszék intézkedéseiről tájékoztatta a jelenlevőket. Elmondta, Romániában premiernek számít, hogy a Számvevőszék képviselőit meghívják egyeztetésre az érintett felekkel. Ez az előadás akár egyfajta partnerségi kezdeményezésnek is tekinthető, hiszen eddig a Számvevőszék nem állt még ki magyar közösség elé, hogy bemutassa tevékenységét. Ezzel az előadással is az a cél, hogy átláthatóbbá tegyék a Számvevőszék tevékenységét, hiszen fontosnak tartják az egészséges párbeszéd kialakítását a felek között. A számvevőszéki munka kapcsán kifejtette: „célunk szolgálni a közösségünket és szolgálni a szakmánkat. Ez a két dolog nem összeférhetetlen.” Hozzátette: „ha azt akarjuk, hogy fiataljaink itthon maradjanak, akkor olyan munkahelyeket kell biztosítanunk, amelyek biztos megélhetést garantálnak.” Elmondta, fontos számunkra, hogy minél több fiatalt arra bíztassanak, hogy a Számvevőszéknél vállaljanak munkát, hiszen jelenleg csupán 2,1 százalékban dolgoznak ott magyarok.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke kríziskommunikációról tartott előadást a fiatal önkormányzati képviselőknek. Konkrét példák ismertetésével tájékoztatta a jelenlevőket a kríziskezelés leghatékonyabb módszereiről.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke pedig az önkormányzati munka kihívásairól meséltek fiatal önkormányzati képviselő kollégáiknak. Negatív és pozitív tapasztalataikat egyaránt megosztották a résztvevőkkel, szóba került az innováció témaköre, a közintézményekkel való együttműködés, valamint a civil- és ifjúsági szervezetek támogatása is.