Marosvásárhelyre látogatott Antal Lóránt, országos MIÉRT elnök, Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke, akik Brassai Zsomborral, a Szövetség Maros megyei elnökével, és Ifj. Birtalan Istvánnal, Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnökével tanácskoztak.
A beszélgetést sajtótájékoztató követte, ahol Antal Lóránt beszámolt a még 2015. novemberében elkezdődött tagszervezetek látogatásáról, valamint az RMDSZ területi elnökökkel történt egyeztetésekről, melyeken azt kérte, hogy a helyhatósági és parlamenti választásokon az ifjúság is megfelelő arányban képviseltethesse magát. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-en belüli újratervezés a MIÉRT számára a nyitást jelenti, lehetőséget a felelősségvállalásra. A partnerségben megállapított 15%-os kvótát az ifjúsági jelöltetek esetében is igényli a MIÉRT. Leszögezte: kiemelt fontosságot kell tulajdonítani, lehetőséget kell biztosítani a fiatalok számára, hogy a helyhatósági választásokon is érvényesüljenek, bejutó helyekre kerüljenek a listákon.

A sajtótájékoztató keretében Kovács Levente, a Maros megyei RMDSZ  ügyvezető elnöke elmondta, fontosnak tartja, hogy a fiatalok helyzetbe kerüljenek, ezért támogatja, hogy a helyhatósági választásokon, az ifjabbik generáció felelősséget vállalhasson a közügyek iránt, leszögezve, hogy ezt az álláspontot fogja képviselni a megyei szervezet döntéshozó testületeiben is.

Maros megyében a MIET 33 tagszervezete újabb kettővel bővült, a mezőbándival illetve a jobbágytelkivel – ismertette ifj. Birtalan István, aki az ifjúsági egyeztető tanács elkövetkező programjait is ismertette. Megemlítette a jövő héten Marosvásárhelyen sorrakerülő Kocsmakvíz vetélkedőt, a február 27-én esedékes Agrárakadémiát, ahol mezőgazdasági kérdésekről esik szó, a március 4-én Marosvásárhelyen tartandó országos MIÉRT küldöttgyűlést, valamint a május 1-re tervezett ifjúsági majálist is.