Az UIET (Udvarhelyi Ifjúsági Egyeztető Tanács) által január 10-18. között városunk otthont adott az Erasmus+ ”Gender Up!” nevű képzésnek. 10 ország 40 fiatalja vett részt az állandó programokon, amelyeknek a nemek közötti egyenlőség volt a témája. A képző Grüman Éva Orsolya volt, aki remek munkát végzett.

A résztvevők betekintést nyerhettek a Caritas, a Europe Direct, a Legendárium és a Harghita Business Center életébe, továbbá meglátogatták a forradalmi kiállítást a városházán és nem utolsó sorban Segesvár történelmi központját.

A Caritasnal Benedek Alexandra mutatta be több programját is a szociális szervezetnek. Beszéltünk roma-kérdésről, valamint esélyegyenlőségről és a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatásáról.

A „Gender Up!” projekt kreatív részeként a Legendáriummal ismerkedtünk meg, ahol Fazakas Szabolcs mutatta be Székelyföld legendáit. Hála az angol nyelvű kisfilmeknek, sokan megismerkedhettek Udvarhelyszék híres helyszíneivel.

A Hargita megyei Europe Directnél az Európai Unióról beszélgettünk Somogyi Attilával, székelyudvarhelyi irodavezetővel. Az összes EU tagállamban megtalálhatóak ezek az irodák, amelyeknek célja, hogy közelebb hozzák az állampolgárokhoz az Európai Uniót.

Ez után a 30 éve szabadON interaktív albumot és fotótárlatot mutattuk be a fiataloknak, így mesélve nekik Székelyudvarhely múltjáról.

Mielőtt Segesvárra mentünk volna, betértünk a Harghita Business Centerbe, ahol az inkubátorházat nézhették meg, és hála Pálfi Kingának, egy ízelítőt kaphattak a startup programokról.

A képzés megnyitóján nyitó beszédet mondott Antal Lóránt szenátor és Olteán Csongor MIÉRT elnök.

A csütörtöki napon megismerkedhettek a résztvevők az RMDSZ Udvarhelyszéki Nőszervezetével valamint több figyelemfelhívó kampányukkal, mint például a NEEEM! vagy a #nemluxustáska Arros Orsolyának köszönhetően.

A képzés csúcspontja a pénteken megnyitott kiállítás volt, amelynek az UIET iroda adott otthont, a Bethlen Gábor utca 16 szám alatt délután 5 órai kezdettel. Az ifjú önkéntesek képregényeket festettek, amelyek világába előzőleg Gráncsa Zsolt designer segítségével jutottak el.

Az esték számos érdekesnél érdekesebb programmal voltak megtűzdelve, mint például az interkulturális est, ahol meg lehetett kóstolni Görögország, Spanyolország, Örményország, Azerbajdzsán, Törökország, Anglia, Ukrajna, Magyarország, Moldva édességeit és italait, na meg persze a székely pálinkát és kürtöskalácsot.

A képzés részeként érdekes információk megszerzésére tehettünk szert, például, hogy hogyan áll per pillanat az esélyegyenlőség a különböző országokban.

A „Gender Up!” képzés zárónapján átadtuk a résztvevőknek a képzést bizonyító Youthpasst.A program befejezte után nehéz volt az elválás, belevaló és lelkes csapat átt össze.

A képzést az Erasmus+ és az ANPCDEFP támogatta.

Tornai Szilárd – programkoordinátor

Fotók: Tornai István