Első alkalommal került megszervezésre a Háromszéki DiákTábor a Kovászna Megyei Középiskolások Szövetsége (KOVAKÖ) és Háromszék tizennégy magyar diáktanácsának együttműködésének jóvoltából július 15-17. között Csomakőrösön.
Az eseményen a fiatalok érdekes csapatvetélkedő játékokon, különböző egyéni feladatokon és előadásokon vettek részt. A program célja, hogy a Kovászna megyében működő ifjúsági szervezetek és diáktanácsok tagjai megismerjék egymást és olyan kapcsolatrendszert alakítsanak ki, ami hasznukra lesz a jövőben. Ezen a rendezvényen lehetőség adódott arra, hogy a diáktanácsok vezetői megosszák egymással tapasztalataikat, ötleteket gyűjtsenek és tanácskozzanak. A tábor fő célcsoportja a középiskolás diákok voltak, de minden olyan fiatalt szívesen láttak, aki az ifjúsági szférában szeretne tevékenykedni.
A program legfőképp a diáktanácsok kérésére jött létre, mivel azok szorosabb kapcsolatot szeretnének ápolni a megyei diáktanáccsal, illetve a megyében működő ifjúsági szervezetekkel.
„Fontos számunkra, hogy a megyében lévő diákok közt kialakuljon egy kötelék, ami a jövőben is összetartja őket, akár diáktanácsok terén, akár ifjúsági szervezetek tekintetében, hogy a jövőben több rendezvényen részt vegyenek vagy akár közösen rendezzenek, és építsék a háromszéki diákok ifjúsági életét, valamint erősítsék annak közösségét. A továbbiakban is megkell tartanunk és erősítenünk kell az együttműködést a Kovászna megyei diáktanácsokkal, együtt kell működnünk a székelyföldi, illetve megyei diáktanácsokkal, valamint a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségével is”– fogalmazott Antal Balázs, a KOVAKÖ elnöke, aki az önkéntességről tartott előadást, valamint leköszönő elnökként beszámolt az elmúlt két év tevékenységeiről.
A rendezvényen Solymosi Ákos, a Sepsiszentgyörgyi Református Diákpresbitérium elnöke tartott beszámolót a diákpresbitérium tevékenységeiről az elmúlt egy évben, megosztotta terveit a következő rendezvényekről, valamint a KOVAKÖ területi (Sepsiszék, Orbaiszék, Kézdiszék és Erdővidék) alelnökeivel közösen beszélgettek a fiatalokkal arról, hogy mit is várnak el ők egy diáktanácstól.
A csapatépítő játékok közt szerepelt a számvadászat, a méta, staféta játékok és az ismerkedős játékok, ahol a csoportok csapatleírást és zászlót kellett készítsenek adott tematika szerint, valamint himnuszt is írtak.
Az esti szórakozás sem maradhatott el, a kovásznai PinceBand ifjúsági zenekar nyitotta meg a péntek estét, ezt követően egy ismert lemezlovas, Deejay Lilboy biztosította a jó hangulatot. A fellépők közt továbbá szerepelt Nick Havsen is, aki nem csak az országban, hanem a határon túl is elismert producer és lemezlovas.
A csapatok hosszú, fárasztó, de izgalmas megmérettetések után elismerésben részesültek: a Háromszéki DiákTábor győztes csapata a #TatuKing lett, akik ezzel a csapattal részt vehetnek a 2017-es Sic Feszten, és tovább fognak küzdeni azért, hogy ott első helyet nyerjenek a Diákolimpián, amely újabb kihívásokat állít a csapat elé!
A KOVAKÖ következő rendezvénye a 2017. szeptember 16-án, Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő tisztújító küldöttgyűlés.