A Magyar Ifjúsági Értekezlet november 7-én egy sajtótájékoztató keretében jelentette be  Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével közösen meghirdetett gyakornoki program nyerteseit. A gyakornoki program keretében hat talpraesett fiatal tevékenykedhet öt héten keresztül Winkler Gyula gyakornokaként  az Európai Parlamentben. Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke a gyakornoki program kapcsán kiemelte, hogy Winkler Gyula mindig jelentősen támogatta a Magyar Ifjúsági Értekezletet és annak kezdeményezéseit. Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője megerősítette, hogy a MIÉRT-el való közös együttműködés a már évek óta tart, intézményes formája is van. „Mint európai parlamenti képviselő egyik kiemelkedő feladatomnak tartom a fiatal generáció érdekeit képviselni,  a fiatal generáció számára az információt hazahozni és a fiatalok számára olyan lehetőségket biztosítani, amik a brüsszeli jelenlétből származnak.”-fejtette ki. Elmondta, fontosnak tartja, hogy a fiataloknak lehetőségünk legyen első kézből betekintést nyerni az Unió intézményrendszerébe, és a szakmai tapasztalat szerzése mellett a politikai világ átlátására is lehetőség nyíljon a számukra. Elmondása szerint a tény, hogy a MIÉRT végzi a kiválasztást azt jelenti, hogy olyan fiatalokról van szó, akik aktívan kiveszik a részüket a közösségi munkából és már tevékenykedtek ifjúsági és civil szervezetekben. A képviselő kiemelte, hogy a gyakornoki program elsősorban a fiatalokról szól, éppen ezért a program keretében lehetősége van minden gyakornoknak a számára megfelelő doméniumban ismereteket elsajátítani, ő maga választhatja majd ki, hogy megyek azok a szemináriumok, előadások, amelyeken a program során részt szeretne venni.

A „Pályázz a jövődre!” című kisokos is ennek a közös egyműködésnek az eredménye, a kisokoson Winkler Gyula gyakornokai dolgoztak, valamint a képviselő úr kiadvány nyomtatásához is jelentősen hozzájárult. Antal Lóránt elmondta, hogy a kisokos esetében egy olyan hiánypoltó kiadványról beszélhetünk, ami először gyűjtötte össze a kül-és beföldi pályázati lehetőségeket a fiatalok számára. „Egy országos ifjúsági szervezet kiemelt feladataként kell kezelje az információk átadását a fiatalok számára. A „Pályázz a jövődre”  egy kézzelfogható segítség, mellyel az volt a célunk, hogy egy helyre összegyűjtsünk minden pályázati lehetőséget, hogy egy helyen mindent megtaláljanak azok a fiatalok, akik a szülőföldjükön szeretnének boldogulni, itthon szeretnének vállalkozni.”– fejtette ki.

A pályázati kisokos elektronikus formában a miert.ro oldalon is elérhető.

A gyakornoki program nyertesei: Balázsi Zsuzsánna, Balló Tamás, Benedek Timea, Boros Anita, Csorba Zsuzsanna Emese, Veress Krisztina. Gratulálunk nekik!