Április 7-13. között a Magyar Ifjúsági Értekezlet delegációja részt vett az Európai Nemzetiségek Ifjúságának (YEN), az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) ifjúsági partnerszervezetének tavaszi szemináriumán Golemben, Albániában. A rendezvény Building Bridges mottóval zajlott, fő célja a kapcsolatépítés és a kultúrák közti párbeszéd elősegítése volt.
A rendezvény végén a résztvevők egy közös határozatot fogadtak el, mely a kisebbségi fiatalok jelenlegi helyzetére reflektál, és amely egy szimbolikus hídként szolgál a kisebbségben élő fiatalok között.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta: „Romániában a MIÉRT a legnagyobb kisebbségi ifjúsági szervezet, ezért rendkívül fontos számunkra, hogy tagjai legyünk nemzetközi kisebbségi fiatalokat tömörítő YEN-nek. Úgy gondolom, hogy a YEN-el közösen számos olyan problémát tudunk megoldani, ami nemcsak nálunk, hanem máshol is felmerülhetnek. Ugyanakkor lehetőségünk van hasonló helyzetben lévő fiatalokkal együtt dolgozni és a kisebbségi fiatalokat foglalkoztató aktuális kérdésekre megoldásokat találni.”
Ambrus Zsombor, a MIÉRT külügyi kabinetének tagja a rendezvényről így számolt be: „egy gyümölcsöző partnerséget indítottunk el a MIÉRT és a YEN között. Megtiszteltetés, hogy egy olyan szervezet képviselőivel találkozhattunk , akik olyan fontos projektek oszlopos tagjai, mint a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés, hiszen a FUEN és az RMDSZ mellett a YEN is a beterjesztők közé tartozik. Reményeink szerint nagyszerű együttműködésnek nézünk elébe, melynek következő állomása a FUEN Kongresszus lesz, Kolozsváron.”