„Helyreállt a nemzetünk ügye, hiszen itt a Magyar Országházban találkozunk” – indította köszöntőjét Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, majd kiemelte a MIÉRT fontosságát az erdélyi magyar ifjúsági élet szervezésében. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ezt folytatva elmondta, hogy számítanak a fiatalokra a közéletben és ebben az első számú partnerük a MIÉRT. A közös elnökségi ülésen Semjén Zsolt bejelentette, hogy az RMDSZ javaslatára a jövőben a határon túli fiatal vállalkozók mellett, kiemelt támogatásban szeretnék részesíteni az sportklubokat is, lehetőséget teremtve jégpályák építésére és felújítására is.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke megköszönte Nacsa Lőrincnek, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökének a közös tanácskozás megszervezését, amely gyűlés közel négyéves együttműködés újabb mérföldköve volt. „2016 fényében tudatosítanunk kell a fiatalokban, hogy a jövő róluk szól, hogy elengedhetetlenül fontos, hogy részt vegyenek a közéletben” – mutatott rá a MIÉRT elnöke. A MÁÉRT kezdeményezését üdvözölve, Antal elmondta, hogy a MIÉRT is csatlakozni fog a fiatal vállalkozók évéhez a Sikeres fiatalok kezdeményezéssel, amit egy új szintre szeretnének emelni.
Az ülés további részében a két ifjúsági szervezet elnöksége közös nyilatkozatot fogadott el, amelyben rögzítették a jövőbeni együttműködésük irányvonalait. Az eseményt követő sajtótájékoztatón a MIÉRT és az IKSZ elnökei bemutatták a nyilatkozat kulcspontjait: a fiatal vállalkozók közötti kereskedelmi és szakmai kapcsolatok fellendítése, a kutatás-fejlesztés és IT szektoron belül történő tapasztalatcserék támogatása, Erdélyben tanuló anyaországi és Budapesten tanuló erdélyi hallgatók érdekképviseletének az erősítése és egy kolozsvári ifjúsági központ létrehozása is szerepel a célkitűzések között.
A pénteki elnökségi ülésen részt vett Szili Katalin, autonómia koncepciók kidolgozásáért felelős kormánymegbízott is, aki a fiatalok autonómiáról alkotott véleményének megismerésében kérte a MIÉRT partnerségét. Az ülésen jelen volt Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, Dömötör Csaba a miniszterelnöki iroda parlamenti államtitkára és Szilágyi Péter a Nemzetpolitikai Államtitkárság részéről.