„Robotépítés és e-learning – avagy a Mathias Corvinus Collegium rendhagyó tehetséggondozó képzése”- címmel tartott előadást Wittmann Zsolt és Constantinovits Milán

 

Ifjúsági Pavilon első előadásanként Constantinovics Milán és Wittmann Zsolt két rendhagyó tehetséggondozási programot, a Középiskolás programot és a Fiatal Tehetség Programot mutatták be, amelyek a Mathias Corvinus Collegium keretén belül zajlanak. Az előadás a KIFOR által szervezet Pedagógus Fórum keretében zajlott.

A kollégium egy alapítvány által fenntartott intézmény, amely húsz éve alakult és angolszász mintát követ. Különlegességként a következőket említették: „interdiszciplinaritásban gondolkozunk, bölcsész, mérnök együtt dolgoznak, tehát átjárhatóság van a szakok között”. Fő céljuk a tehetség kibontakoztatása motiváció és tapasztalatszerzés útján. „Olyan embereket képezünk, akik képesek saját döntéseket hozni és felelősséget vállalni értük.”

„A Fiatal Tehetség Program tavaly nyáron indult öt városban. Tíz és tizenegy éves kortól foglalkozunk a gyerekekkel az egyetem befejezéséig.” A képzés hétvégéken zajlik, kilencven gyerek részvételével. A tanulni vágyó gyerekek játékosan tanulhatják meg a tananyagot. A szülök feladata legfőképpen az, hogy motiválják gyermekeiket. Az elméleti tanulást gyakorlatba foglalják, „média és film ismereteket is tanulhatnak a gyerekek, amelyben megtanulják például, hogy mi a szerepe az operatőrnek vagy a színésznek, majd eljátsszák. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az első évben a motiváció és a társas együtt gondolkozás, ami először alakul ki és megerősödik.” Az e-learning rendszer segítségével is nagyon sokat tanulhatnak a gyerekek, hiszen sok játék került beépítésre.

„A Középiskolás Program három pillérből épül fel.” Az e-learning nyolc különböző kurzust tud ajánlani. Havonta egy alkalommal szombaton színes előadások és közös beszélgetésekre kerül sor. Szerveznek tehetségtáborokat is télen és nyáron.

A kollégium célja, hogy „segítsünk pályát, hivatást találni a diák számára, szeretnénk ha a nálunk végzett diákok közel állnának egymáshoz és létrejöjjön egy olyan kritikai közeg, amely képes eljárni különböző társadalmi érdekekért ”- mondta Constantinovics Milán.

 

Mit akarnak a mai fiatalok? – Beszélgetés a Rólad szól! konzultációs karaván eredményeiről és tapasztalatairól Geréd Imrével, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnökével

 

A Kolozsvári Magyar Napok keretén belül az Ifjúsági Pavilonban a csütörtöki nap utolsó előadásként megrendezésre került a MIÉRT és az RMDSZ által indított Rólad szól! konzultációs karaván eredményének a beszámolója. Geréd Imre az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős alelnöke és Antal Géza a KIFOR elnöke számoltak be tapasztalataikról és észrevételeikről.

Több mint egy évig tervezgettük, hogy hogyan lehetne megszólítani a fiatalokat az őket érintő kérdésekben.” –mondta el az alelnök. Negyven táblagéppel a szervező csapat bejárta Erdélyt. Az eszközökön különböző kérdéssorozatok voltak, amelyekre középiskolások és fiatal munkavállalók válaszolhattak és oszthatták meg véleményüket a jelenlevőkkel. A fiatalokhoz az ő nyelvükön kell szólni, ezért választottuk ezt a rendhagyó, trendi módját annak, hogy felmérjük igényeiket.” A kérdéssorozatok két részre voltak felosztva, a középiskolások főként tanügyi rendszert bírálhatták, míg a fiatal munkavállalókat a családalapításról és a külföldi munkavállalásról kérdezték elsősorban.

A Rólad szól! célja  az volt, hogy rávegye a fiatalokat arra, hogy bele szóljanak az őket érintő kérdésekbe. A MIÉRT célja pedig az, hogy a kapott közel 2000 konzultációs mintát szociológusok segítségével kielemezzék az eredményeket a döntéshozók „asztalára tegyék”. „A konzultáció során kiderült, hogy a fiatalokat igenis érdekli a közélet, az, hogy mi történik az országban, szeretnének beleszólni a jövőjük alakulásába, csak meg kell szólítani őket.”- fejtette ki Geréd Imre, majd elmondta, hogy mivel a program nagy népszerűségnek örvendett és sikeresen zárult, ezért már tervezik a program kiterjesztését, felmérni a fiatalok igényeit az összes erdélyi középiskolában.

 

Az eseményt támogatta a Román Ifjúsági- és Sportminisztérium (MTS).