„You/th facilitate!” néven zajlott Európai Unió által támogatott projekt a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület (SZAFKE) szervezésében 2016. április 4. és 10. között. A kilenc országból országonként 5 fiatalt számláló rendezvénynek Szatmárnémeti adott otthont, s két facilitátorral dolgoztak együtt egy héten át a fiatalok,hogy megtudják, ők miként lehetnek olyan ifjúsági vezetők, akik facilitátorként előrébb mozdíthatnak egy-egy kényes helyzetet vagy egyszerűen annak módszerét, hogy hogyan vezethetik át a fiatalokat egy őket érintő folyamaton anélkül, hogy beleavatkoznának. A litvániai, lettországi, észtországi, csehországi, horvátországi, magyarországi, bulgáriai, spanyolországi és romániai fiatalok különféle csoportokban ismerkedtek ezzel a területtel, ugyanakkor az Erasmus+ program által kínált lehetőségekkel, amelyek közül ők egy ifjúsági cserén vettek részt, de mellette lehetőségük van képzéseken való tanulási lehetőségre, valamint az Európai Önkéntes Szolgálatba való bekapcsolódás által több hónapos külföldi tapasztalatszerzésre is azokon a területeken, amely őket a legjobban érdekli. A nemzetközi csapatban használatos nyelv az angol volt, így egyértelműen kijelenthető, hogy a programok keretén belül van lehetőség a nyelvi kompetenciák fejlesztésére. „A program során szerzett tapasztalatokat az meghatározott nyolc kompetencia csoportba sorolják a résztvevők, saját maguk megállapítva, hogy ki és mennyit fejlődött. Ezen fejlődési útvonalakat összesíti az úgynevzett Youthpass tanusítvány, amelyet minden résztvevő megkap. Külföldön ez felér egy komolyabb bizonyításával annak, hogy a szóban forgó munkakereső vagy önkéntes elkötelezett egy-egy területtel kapcsolatban s ez is plusznak számít azokkal a jelentkezőkkel szemben, akik nem rendelkeznek ezzel” – mutatott rá a tanusítvány előnyeire Őri-Pákay Franciska, a SZAFKE alelnökes egyben a projekt koordinátora. Évente háromszor van lehetőségük arra – többek között – a civil szervezeteknek, hogy ehhez hasonló projektek finanszírozására pályázzanak. A fiataloknak számára azonban nyitva van az egész világ, hiszen kijuthatnak ifjúsági cserékkel és képzésekkel olyan országokba, ahol még nem jártak.