A II. Visegrádi Ifjúsági Konferencia szombat délelőtti programja a regionális ifjúsági szervezetek képviselőinek vitájával indult. Ezt követően Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke beszélt a romániai magyar kisebbség helyzetéről. A délelőtt harmadik előadásán Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő tartott előadást a közép-európai identitás erősítéséről.
A szombati program a regionális ifjúsági szervezetek képviselőinek vitájával rajtolt. A tematizált beszélgetés olyan, a régiót érintő kérdésekről zajlott, mint az együttműködés, az aktuális politikai problémák, a bevándorlók, és a határaink védelmének kérdése, valamint ezeknek a megoldására nyújtott javaslatok.
A vitán Łukasz Borkowski, a Mlodzi Democraci alelnöke, külügyi államtitkár, Faragó Csaba, YEPP-alelnök és Žan Mahnič parlamenti képviselő, a Slovenska Demokratska Mladina elnöke vett részt. Valamennyi felszólaló egyetértett abban, hogy Európának meg kell védenie a határait, mert a schengeni-övezetet csak így lehet életben tartani. Közös fellépésre van szükség ahhoz, hogy az integrációt, amit hosszú éveken át építettünk megtarthassuk. Továbbá mindannyian hangsúlyozták a közös munkának, az együttműködésnek a fontosságát.
A délelőtt második előadásán Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke gratulált a Fidelitasnak és a MIÉRT-nek a sikeres szervezéshez. Majd az RMDSZ politikájának főbb irányvonalait ismertette a résztvevőkkel – kiemelte az RMDSZ arra törekszik, hogy minden egyes romániai magyart képviseljen. „Három fő célunk van: Romániában élni, magyarként élni és jobban élni”. Az autonómia-kérdésről elmondta: a párbeszéden van a hangsúly, előbb a román társadalom szintjén kell eredményeket elérni, ha ez sikerül, akkor a politikumot is meg tudjuk győzni – fontos kiemelni, hogy Európában már sikeresen működő modelleket akarunk alkalmazni.
Az előadás végén azt kérte a fiataloktól: törekedjenek arra, hogy a kisebbségpolitikai nézeteiket ne a múlt téves beidegződései határozzák meg.
„Az ifjúsági munkanélküliséget nem lehet szlogenekkel megállítani, ezt csak munkahelyteremtéssel lehet megszüntetni” – hívta fel a figyelmet Winkler Gyula RMDSZ-es EP képviselő a délelőtti program utolsó beszélgetésén. A konferencián elfogadott nyilatkozatról elmondta: azért vette át, mert nagyon fontosnak tartja a dokumentumban megfogalmazott kihívásokat.
Továbbá kihangsúlyozta, hogy a jövő az Európai Unió égisze alatt teljesedhet ki, hiszen az unió a szükséges egyensúlyokat megtartva kiegészíti a tagjait. Moderátori kérdésre válaszolva kiemelte a helyi szintű politikának a fontosságát: „a helyi szinteken lehet hatékonyan megszólítani a közösségeket, éppen ezért erre különös hangsúlyt kell fektetni”.