Péntek délután néhány órára kinyitott az Inkubátorház, hogy az érdeklődők megtekinthessék az épületet belülről is. Noha víz- és áramellátás csak két hét múlva várható, az irodákról már kaphattak képet a beköltözni vágyó fiatal vállalkozók. Az Inkubátorházban tett látogatást az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács az érdeklődő fiatal vállalkozók kérésére szervezte.

Szakács Paál István, a ház menedzserigazgatója és Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke vezette végig az épületen a jelenlévőket. Minden szintet, emeletet szemrevételezett a társaság, volt, aki fényképeket készített, volt, aki családostul érkezett, mások barátokkal vették szemügyre a helyiségeket. Megtudhatták, hogy az irodák bére négyzetméterenként 3 euróba kerül, asztalonként számítógépet kapnak, egyéb kommunikációs eszközök is igénybe vehetők, akárcsak a recepciós szolgáltatás, továbbá az első és második emeleten konyhát alakítanak ki, és arra is van lehetőség, hogy a kezdeti kisebb irodahelyiséget idővel, igény szerint nagyobbra cserélhessék a vállalkozók. Az inkubált vállalkozásokat jogtanácsos és menedzseri szaktanácsadó segíti. A látogatók úgy vélekedtek a házról, hogy bármikor szívesen beköltöznének, tetszettek az irodák, és elfogadhatónak tartják a bért is. Várhatóan májusban indul a munka az Inkubátorházban, egy hét múlva pedig a helyi médiában közzéteszik a beköltözés feltételeit is.