A Magyar Ifjúsági Értekezlet szervezésében 2014. szeptember 19–21. között kerül sor a XIII. MIÉRT Akadémiára, Püspökfürdőn.

Célunk egy olyan szakmai esemény megvalósítása, ahol a fiatalokat érintő és őket foglalkoztató témák kerülnek terítékre. Az Akadémia alappilléreit a szakmai előadások képezik, a résztvevőknek lehetőségük nyílik szakemberek segítségével megvitatni különböző problémákat, illetve szakmai tapasztalatcserére is sor kerülhet.

Az idei Akadémia témája az ifjúság és sport. Aki már találkozott ifjúsági vagy civil szervezettel, tudja és elismeri, hogy az ifjúság és sporttevékenységek szorosan összefüggenek, ezért a legtöbbször a kormányzati politikák összekötik e két területet. A mostani MIÉRT Akadémia segít belekóstolni a legfrissebb ifjúságpolitikai kérdésekbe, bemutatva a sportolás által adódó lehetőségeket a fiatalok számára. Erdély számos részén sokan léptek át az ifjúsági szervezeti életből az önkormányzati vagy a kormányzati struktúrába, az ő tapasztalataikat fogjuk meghallgatni ezen a hétvégén. Az elismerésnek örvendő szakemberek, ismert politikusok és civil szervezeti vezetők részvétele, valamint a szakmai előadások, a témához kapcsolódó műhelymunkák és szabadidős tevékenységek garantálják az idei MIÉRT Akadémia sikerét. A programok változatosságát az Akadémia helyszíne is biztosítja, amely nem csak könnyen megközelíthető, de kiváló turisztikai látványosságokkal is rendelkezik.

A szeptember 19–21. között megrendezésre kerülő XIII. MIÉRT Akadémiára 18–35 év közötti fiatal politikusoknak, ifjúsági szervezetek vezetőinek, egyetemistáknak és szakembereknek a jelentkezését várjuk. Jelentkezni szeptember 15-ig azhttp://akademia.miert.ro/jelentkezes.html oldalon lehet, a jelentkezési lap kitöltése által.

A rendezvény partnerei az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, az Európai Tanulmányok Központja (Wilfried Martens Centre for European Studies), a Kós Károly Akadémia Alapítvány, az Ifjúsági és Sportminisztérium, valamint a Communitas Alapítvány.