Megszavazta a Parlament alsóháza a felsőoktatási végzettséggel rendelkező fiatalok szakmai gyakorlatára vonatkozó törvényt ma, november 12-én. A jogszabály előírja, hogy a frissen végzettek hat hónapos szakirányú szakmai gyakorlatnak minősülő periódust tölthetnek el első munkahelyükön, munkáltatójuk pedig ezért állami támogatást kap cserébe. A törvénytervezet parlamenti vitája során Kerekes Károly és Molnár Zsolt RMDSZ-es képviselők vettek részt a gyakornoktörvény előkészítésében.
„A Kormány által javasolt gyakornoki rendszer fő erőssége, hogy a fiatal végzetteket munkaszerződés által foglalkoztatja és ehhez adalékként kapcsolódik a gyakornoki státus. Így a fiatalok könnyebben juthatnak fenntartható, méltányos és szakmai végzettségüknek megfelelő munkahelyhez, élvezhetik a munkaszerződésük által biztosított védelmet és bizonyosak lehetnek abban, hogy a szakmai gyakorlat lejártával megmaradhatnak munkahelyükön” – részletezte Molnár Zsolt Temes megyei képviselő a törvény legfőbb hozadékát. Az újonnan bevezetendő rendszer előírja továbbá azt, hogy a cégek, közintézmények, vagy civil szervezetek által foglalkoztatott gyakornokokat mentorok irányítják munkahelyi tevékenységeikben, akik a szakmai gyakorlat végén kiértékelik a gyakornokok munkáját. „Tettünk egy lépést az oktatási rendszer és a munkaerőpiac közötti űr csökkentése felé, de számos kérdés megoldatlan marad. További intézkedések szükségesek a fiatalok munkanélküliségi rátájának csökkentése és az ifjúsági garancia bevezetése érdekében” – mondta Molnár Zsolt a törvénytervezet parlamenti vitája alatt.
A plenáris vita előtt a törvénykezdeményezést a Képviselőház munkaügyi bizottságában tárgyalták, ahol Kerekes Károly Maros megyei képviselő tárta a bizottság elé a Szövetség képviselői által megfogalmazott módosító javaslatokat. A kezdeményezéssel kapcsolatos észrevételeket részben a Magyar Ifjúsági Értekezlettel való konzultálás következtében alakították ki. Az RMDSZ módosításait tartalmazó törvénytervezetet a Képviselőház kedden nagy többséggel elfogadta, így jövőre már alkalmazhatóvá válik.