Hírek , Külügy

Az erdélyi fiatalok értik a magyarországi választások igazi tétjét – erdélyi körúton a „Határtalanul a magyar fiatalokért” vezetői

Március 7–10. között Erdélyben jártak a Határtalanul a magyar fiatalokért egyesület vezetői: Bagi Barna, az egyesület elnöke és Kozma Dávid, az újbudai Fidelitas elnöke. A négynapos körút Bihar megyében önkormányzati vezetőkkel kezdődött, majd Kolozs megyében ifjúsági vezetőkkel közösen folytatódott, továbbá Maros megyében első szavazókkal is találkoztak. A körút második felében Hargita megye két városában találkoztak […]

tovább
Külügy

Kiálltak az európai fiatalok az őshonos kisebbségek ügye mellett

Elfogadta a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) Minority SafePackről szóló határozatát az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezete a hétvégén, Belgrádban. A YEPP tanácsülésén szombaton szavazták meg a MIÉRT határozatát. Ennek értelmében az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezete arra kéri az EU-s intézményeket és tagállamokat, hogy támogassák a kisebbségi jogok népszerűsítését előmozdító vitákat, az EU legyen partner a marginalizálás, […]

tovább
Külügy

Ukrán oktatási törvény: a magyar és román kisebbségekért áll ki a MIÉRT

Elfogadta szombaton az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének Tanácsülése az ukrán oktatási törvény ellen tiltakozó határozattervezetet, amelyet a Magyar Ifjúsági Értekezlet, a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) közösen nyújtott be. Szolidaritásunkat fejeztük ki a kárpátaljai magyar és az ukrajnai román közösségekkel. A MIÉRT álláspontja szerint az ukrán oktatási törvény az európai értékekkel megy szembe, […]

tovább
Külügy

Fókuszban az MSPI – aláírásgyűjtési kampány a kisebbségi fiatalok körében is

Augusztus 6-13. között szervezte meg Európai Nemzetiségek Ifjúsága (YEN), az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) ifjúsági partnerszervezete és annak a kasúb kisebbséget képviselő tagszervezete a Klub Studencki Pomorania „Diversity Festival” elnevezésű rendezvényét, Gdanskban, Lengyelországban, melyen a Magyar Ifjúsági Értekezlet is képviseltette magát. Az egyhetes rendezvény során a résztvevő fiatalok különböző munkacsoportokban a YEN tavaszi szemináriuma […]

tovább
Külügy

Oltean Csongor: Az elvándorlás visszaszorítására a magyar kormány támogatási rendszerének kiterjesztése a megoldás

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a hétvégén tartja nyári táborát Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Akadémia címmel Kisvárdán, melyen a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) delegációja is részt vesz. Péntek délelőtt fiatal vezetők beszélgettek a mintegy 170 résztvevő előtt a szülőföldön való boldogulásról. A kerekasztal beszélgetésen részt vett dr. Illés Boglárka az EMMI ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes […]

tovább
Egyéb , Külügy

Beszólt a MIÉRT a Nemzeti Liberális Pártnak – Dubrovnikban tartotta kongresszusát a YEPP

2017. április 28-30. között tartotta tisztújító kongresszusát az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezete, a YEPP, Dubrovnikban, Horvátországban. A szombati kongresszus alkalmával Ambrus Zsombor, a MIÉRT delegáció vezetője felszólalásában felhívta a figyelmet a Romániában zajló aktuális eseményekre. „Azután, hogy a Nemzeti Liberális Párt támogatta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisebbségek anyanyelv-használatának kiterjesztésére vonatkozó törvénykezdeményezését, később két másik […]

tovább
Külügy

Vállalkozz rá!

November 21-22. között került megszervezésre a Vállalkozz rá! elnevezésű konferencia Budapesten, mely keretében 40 erdélyi és 40 magyarországi fiatal vállalkozónak nyílt lehetősége üzleti kapcsolatok kialakítására. A Vállalkozz rá! fiatal vállalkozói találkozó célja az volt, hogy kapcsolatteremtési lehetőséget biztosítson az erdélyi és magyarországi fiatal vállalkozóknak, ugyanakkor olyan sikeres vállalkozókat mutasson be, akik fiatal koruk ellenére már […]

tovább
Külügy

Híd a kisebbségben élő fiatalok között – Szorosabb együttműködés a YEN és a MIÉRT között

Április 7-13. között a Magyar Ifjúsági Értekezlet delegációja részt vett az Európai Nemzetiségek Ifjúságának (YEN), az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) ifjúsági partnerszervezetének tavaszi szemináriumán Golemben, Albániában. A rendezvény Building Bridges mottóval zajlott, fő célja a kapcsolatépítés és a kultúrák közti párbeszéd elősegítése volt. A rendezvény végén a résztvevők egy közös határozatot fogadtak el, mely […]

tovább
Külügy

Közös nyilatkozatban rögzítették együttműködésüket a Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezetek

Március 24-én, pénteken, Kisvárdán tanácskoztak a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek képviselői. A találkozón jelen volt Antal Lóránt a MIÉRT elnöke, Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke, Böröcz László a Fidelitas elnöke, Gubík László a Via Nova ICS elnöke és Dobsa István a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) elnöke. A közös nyilatkozat értelmében mind a […]

tovább
Külügy

A populizmus elleni harcra fókuszál a húszéves YEPP

Az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezete, a YEPP február 8-12. között ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját Rómában. A rendezvényen a Magyar Ifjúsági Értekezlet delegációja is részt vett. Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke azzal biztatta a résztvevőket, hogy Európának szüksége van az ilyen aktív és tenni vágyó fiatalokra, hiszen nekik kell tovább építeniük az európai projektet, és […]

tovább
Külügy

Újabb ifjúsági szervezet képviselheti a magyar kisebbségi fiatalokat az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetében – Helsinkiben ülésezett a YEPP

Hétvégén, december 15-18. között zajlott az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) tanácskozása Helsinkiben, amelynek a fő témaköre az EU biztonság- és energiapolitikájának kiepítése volt.  A Magyar Ifjúsági Értekezlet képviseletében Talpas Botond, a külügyi kabinet vezetője vett részt a tanácskozáson. Beszámolt a parlamenti választások eredményeiről, elmondta, hogy a Magyar Ifjúsági Értekezlet öt kiemelt jelöltet indított az […]

tovább
Egyéb , Külügy

Ifjúsági stratégiákról tanácskoztak Balatonmáriafürdőn

A Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) 2016. november 25. és 27. között Balatonmáriafürdőn tartotta 31. rendes ülését. A Magyar Ifjúsági Értekezletet képviseletében Talpas Botond, MIK regionális alelnök, valamint Enyedi Tamás, Kolozs megyei képviselőjelölt vettel részt a rendezvényen. A rendezvény megnyitóján dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, dr. Szilágyi Péter, […]

tovább
Külügy

Az Európai Bizottság elnökével találkozott Apjok Norbert Brüsszelben

November 10-én került megszervezésre a „Rövid beszélgetés Jean Claude Junckerrel – 100 másodperc megmenteni Európát” című esemény, mely keretében fiatal parlamenti képviselők és jelöltek találkozhattak az Európai Bizottság elnökével, Jean Claude Junckerrel. Az Európai Néppárt (EPP) és Ifjúsági Szervezete (YEPP) által szervezett eseménynek az Európai Bizottság adott otthont, a MIÉRT képviseletében Apjok Norbert, máramarosi képviselőjelölt […]

tovább
Külügy

Az Interrail-programért (ingyenes, Európát átszelő vasútbérletért) lobbizott a MIÉRT Bécsben

Hétvégen, október 7 – 9. között zajlott az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) tanácsokozása Bécsben. Fontos határozatokat hozott a YEPP, biztonságos Európát szorgalmaz, egységes hadsereggel. Felhívta az Európai Bizottág és az EU-s tagállamok figyelmét, hogy erősítsék meg az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikáját. A YEPP álláspontja, hogy a határaink védelme Európa egyik legnagyobb prioritása, […]

tovább
Külügy

7500 fiatal foglalta el az Európai Parlamentet

Május 20-21-én került sor az Európai Parlament ifjúsági nagyrendezvényére Strasbourgban. Az EYE2016 (European Youth Event) keretében két napra fiataloké lett az intézmény székhelye. Az idei kiadás mottója a „Together we can make a change„, azaz Együtt változtatni tudunk mottót kapta. Az eseményen a fiatalok több száz előadás, beszélgetés, vita és workshop közül választhattak, amiken ötleteket […]

tovább
Külügy , YEPP

Európai Néppártos fiatalok üléseztek Bukarestben

Május 19-22. között zajlott az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének (YEPP) Tanácsülése Bukarestben a „Új irányvonal Európának” („New Narrative for Europe”) címszó alatt. A rendezvény Bukarestben került megszervezésre a Nemzeti Liberális Ifjúság (TNL) és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) által a Konrad-Adenauer-Stiftung (KAS) politikai alapítvánnyal partnerségben. A csütörtöki megnyitón Sven-Joachim Irmer a KAS romániai és moldovai […]

tovább
Külügy

Véget ért a 2. Visegrádi Ifjúsági Konferencia

2015 november 19-22. között a Fidelitas és MIÉRT közösen szervezte meg a 2. Visegrádi Ifjúsági Konferenciát. A kolozsvári találkozó fő témája a közép-kelet-európai identitás és együttműködés erősítése volt. Nyolc ország, több mint száz meghívottja számos magas színvonalú előadáson vett részt, emellett a fiatal vezetők elfogadtak egy közös nyilatkozatot, amelyben a kormányzatok és a kisebbségek közötti […]

tovább
Külügy

Az Euromaidanra emlékeztek a 2. Visegrádi Ifjúsági Konferencián

A 2. Visegrádi Ifjúsági Konferencia szombat délutáni programjában a résztevők megemlékeztek az Euromaidanként ismert tüntetéssorozatra, majdBiztonságpolitikai kihívások a visegrádi országokban címmel került sor beszélgetésre. A nap utolsó előadásán pedig a kisebbségi kérdés – „a híd szerep” volt a téma. A napra pontosan két évvel ezelőtt kirobbant Euromaidanként ismertté vált tüntetéssorozatra emlékeztek a konferencia délutáni programjában. „Több Európa, […]

tovább