A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) május 24-26. között Kolozsváron szervezi meg a Vállalkozz rá! konferencia második kiadását a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) szakmai partnerségével.

Az esemény első állomása a tavaly novemberben Budapesten zajlott. A találkozó elsődleges célja, hogy elősegítse az üzleti kapcsolatot kialakítását magyarországi és erdélyi fiatal vállalkozók között.

Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke köszöntőbeszédében elmondta: „A Magyar Ifjúsági Értekezlet  az elmúlt két évben hangsúlyosan foglalkozott a fiatal vállalkozók támogatásával, több alkalommal szerveztünk számukra konferenciákat, megmutattuk nekik lehetőségeiket, szorgalmaztuk üzleti kapcsolatok kialakítását közöttük. Azonban egy politikai ifjúsági szervezetnek az ifjúságpolitika terén rengeteg témával kell foglalkoznia. Pontosan ezért fontos, hogy létrehozzunk egy külön platformot a fiatal vállalkozók számára. Ezért kezdeményezzünk a fiatal vállalkozók tanácsának létrehozását, amely csak a fiatal vállalkozók problémáival fog majd foglalkozni és elősegíti az együttműködést köztük.”

Nacsa Lőrinc az IKSZ elnöke a találkozó mai megnyitóján elmondta, hogy a fiatal vállalkozóknak felelősségük van, abban, hogy példát kell mutatniuk, a közgondolkodást alakítani, megtalálni a fiatal tehetségeket és értéket teremteni. A politikai ifjúsági szervezetek pedig megpróbálnak a fiatal vállalkozók hangjai lenni a döntéshozók felé, hogy a bürokrácia csökkentésével és folyamatos javaslatokkal segítsek a kedvező vállalkozói környezet létrehozását.

Kovács Patrik a FIVOSZ elnöke kiemelte, hogy a generációnk előtt álló kérdésekre a hálózatosodás és az együttműködés tudja megadni a válaszokat. A fiatal vállalkozók pedig tudják, hogy az üzlet nem ismer határokat, ezért is olyan fontos minden fórum ami ennek teret ad.

A megnyitón elhangzott, hogy a fiatal vállalkozók tanácsa kérni fogja Magyarország Kormányát, hogy a határon túli gazdaságfejlesztési csomagokban legyen dedikált keret a 35 év alatti vállalkozókra, valamint hogy a sikeres koordináció és kapcsolattartás érdekében irodát nyitnak Budapesten, ami a tervek szerint programokkal, pályázati lehetőségekkel, képzésekkel és online kommunikációs rendszerrel fogja segíteni a kárpát-medencei fiatalokat.

Az erdélyi és magyarországi fiatal vállalkozók találkozóján a kapcsolatépítés a fő szempont, de előadások, sikeres fiatalok bemutatkozása, üzleti randik, és workshopok is megvalósulnak.