A II. Visegrádi Ifjúsági Konferencia pénteki reggelén Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja és Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnökeköszöntötte a résztvevőket.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem aulájában Emil Boc, Kolozsvár polgármestere üdvözölte elsőként a fiatalokat. Kiemelte, hogy Kolozsvár jelenleg az Európa Ifjúsági Főváros cím birtokosa és közel százezer egyetemista otthona. Ez biztosítja város gazdasági, kulturális és akadémiai fejlődését.
„Városunk egy kis leképezése az Európai Uniónak, Kolozsvár mindenki otthona lehet. Igaz, hogy létszámban nem előzhetjük meg Bukarestet, de életszínvonalban Kolozsvár az első helyen áll Romániában. Elhihetjük, hogy az ország fővárosa lehetünk”.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja külön üdvözölte a polgármester urat, aki első alkalommal tartózkodott az épületben. Megköszönte Németh Zsoltnak, hogy itt ülhetünk az épület falai között – a Sapientia kolozsvári karának egyik alapító atyjaként nevezve meg őt.
Végül büszkeségét fejezte ki, hogy a Sapientia kolozsvári karának soraiból olyan fiatalok kerültek ki, akik fontos szereplői az ifjúsági közéletnek.
Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke üdvözölte a MIÉRT és a Fidelitas kezdeményezését, hogy a közép-európai együttműködést ifjúsági szinten is igyekeznek építeni. „Egy erős Közép-Európát szeretnénk látni és mindannyiunknak fontos, hogy úgy közösségként, mint pedig egyes alkotórészekként is erősek legyünk.”
Résztvevői kérdésre elmondta „a Schengen jövője Európa külső határainak védelmén múlik. Ahhoz, hogy egy működőképes Schengen-zónánk legyen, meg kell védenünk a külső határainkat.”
2015 november 19-22. között a Fidelitas és a MIÉRT Kolozsváron közösen szervezi meg a II. Visegrádi Ifjúsági Konferenciát. A találkozó fő témája a közép-kelet-európai identitás és együttműködés erősítése – a rendezvényen nyolc országból több mint száz meghívott vesz részt.