A 6. Kolozsvári Magyar Napokon az Ifjúsági Pavilon pénteki programjában cserediákok beszéltek tanulmányaikról, tapasztalataikról, utazásaikról. A MIÉRT által szervezett Láss világot! című kötetlen előadáson Nagy Zsuzsanna, Kotró Karola és Korodi-Vass Lóránt osztotta meg élményeit az érdeklődő fiatalokkal.
A három korábbi egyetemista az Erasmus programnak köszönhetően – többek között – Franciaországban, Lengyelországban, Spanyolországban, Belgiumban és Portugáliában is tanulhatott. Mindhárman kiemelték, hogy rengeteg élménnyel, hasznos tapasztalattal gazdagodtak, és a jelenlévő fiatalokat arra biztatták, hogy ők is tegyenek egy próbát.
„A programban való részvételhez emeltszintű nyelvvizsga szükséges, ez általában az angol, de Belgiumban például szinte senki sem beszélt angolul, így nagy segítség, ha valamennyire beszéljük az adott ország nyelvét” – emlékezett vissza Lóri. Zsuzsa azt emelte ki, hogy – a tanulmányi eredményei mellett – a felvételin nagy előnyt jelentett számára, hogy korábban sokat önkénteskedett. A jelenlévőknek is azt tanácsolta, hogy szerezzenek hasonló tapasztalatokat.
A beszélgetésből kiderült, hogy az oktatás színvonala mindhármuk esetében magas volt. „11-12 tantárgyam volt, élveztem a tanulást, mert ezeket a tantárgyakat én választhattam ki” – mesélte Karola. „Portugáliában például 1-20-ig osztályoztak, egy alkalommal kaptam egy 17-est, ez már igazán ritka jegynek számít, de ez a típusú osztályozási forma jobban motivált, mint az itthoni” – mondta Zsuzsa.
A tanulás és a kreditvadászás mellett természetesen az utazásra, ismerkedésre, bulizásra is jutott idő. Karola többek között ellátogatott Auschwitzba, ami életre szóló élmény volt számára. Zsuzsa a portugáliai karneválok hangulatára emlékezett vissza, Lóri pedig az egész kalandot egy nagy „Erasmus-élménynek” nevezte.
A beszélgetés végén mindhárman arra biztatták a fiatalokat, hogy vágjanak bele egy hasonló kalandba. A programnak köszönhetően rengeteg új embert, kultúrát ismerhettek meg, ennek köszönhetően önállóbbak lettek, és más szemmel látják a világot. Ezek az impulzusok pedig az elhelyezkedésben, egyetem utáni életben is hasznosak lesznek majd.
Az előadást a MTS támogatta.