Az önkéntesség fontosságára hívta fel a figyelmet a Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett Légy önkéntes egy napra!kezdeményezés. A kolozsvári rendezvényen 39 fiatal összesen 12 különböző programon volt jelen.
A 2015. augusztus 13-24. között lezajlott eseményen a résztvevők szakmai előadásokon, kötetlen beszélgetéseken vettek részt. A program célja a 14-35 év közötti fiatalok informálása, önkéntességre való motiválása volt.
A beszélgetéseken az előadók kiemelték az önkéntesség fontosságát, személyes tapasztalatokat osztottak meg, és tájékoztatták a fiatalokat hogyan lehetnek önkéntesek. Továbbá cserediákok ismertették az Erasmus programot, bátorították a résztvevőket, hogy vágjanak bele hasonló kalandokba. Milyen feltételeknek kell eleget tennie civil szervezeteknek 2015-ben?címmel kerekasztal-beszélgetést is tartottak, emellett a résztvevőknek lehetőségük nyílt az önkéntesség kipróbálására is.
A Légy önkéntes egy napra! kezdeményezést a MTS támogatta.