Hétfő délben a sajtó jelenlétében avattuk fel a március 15-re átalakított Pilvax Kávéházunkat. „Mi az UIET többször hangsúlyoztuk, hogy ezt a teret a Szabad Európa Kávéházat használják a művészek, használják a fotósok, használjuk mi és rengeteg fiatal, és arra gondoltunk, hogy miért is ne csapjon meg bennünket is a március 15 szele, éppen ezért egy háromnapos programot szerveztünk az újonnan átalakított Pilvax Kávéházba” – fogalmazott az elnök.

A programunk során március 13. és 15. között csapatunk vetélkedőt hirdetett az általános és középiskolás diákok számára. Összesen négy általános iskolás és hét középiskolás csapat vetélkedik a nyereményekért, ez több mint 50 fiatalt jelent. A csapatokat két kategóriában díjazzuk külön-külön az általános valamint a középiskolás diákokat.  Minden csapat számára a helyszínen interaktív feladatokat terveztünk, amelyeket történelmi, ’48-as tematikával fűszereztünk.

Az általános iskolás diákok közül a harmadik helyezett csapat egy közös bowlingozást, a második helyezett pedig egy félnapos Septimia bérletet nyer. Annak a csapatnak, aki megnyeri a vetélkedőt egy Balu Park belépővel kedveskedünk.

A középiskolás diákok közül a harmadik helyezettek közösen bowlingozhatnak, a második helyezettek félnapos Septimia bérlettel pihenhetik ki a verseny utáni fáradalmakat.  Az első helyezett csapatnak pedig június 29-én lehetősége nyílik a napfelkelőkkel szórakozni a Double Rise fesztiválon, Torockón. Mindemellett egy különdíjat is ki fogunk sorsolni, az Ágnescake felajánlásából a legkreatívabb csapatnak.

A megmérettetés a kicsiknek hétfőn délután, a középiskolásoknak pedig kedden délután egy órától zajlik. Az eredményhirdetésre március 15-én kerül sor. A vetélkedők lebonyolításában Kápolnási Zsolt és Gidó Csaba történelemtanárok vannak a segítségünkre.

A vetélkedők mellett a Pilvax Kávéházunkba várjuk a látogatókat is, a mai naptól kezdődően szerdáig lesz megtekinthető, napközben 11 és 17 óra között. Az idelátogatóknak Kossuth kiflivel és egy finom kávéval kedveskedünk, hogy együtt hangolódhassunk az ünnepre. Kedden délután 18 órától filmvetítést tartunk a kávéházban, a Petőfi ’73 és az Oscar díjas Mindenki filmeket vetítjük az érdeklődőknek.

Már régóta tart az együttműködésünk a Művészeti tanodával ennek a projektünknek a megvalósításában is oroszlánrészt vállaltak, hiszen ők vállalták az iroda átalakítását, új köntösbe való öltöztetését.

A héten a Művészeti tanoda is forradalmi hangulatban lesz, a héten március 15-ös témában fognak alkotni, délutánonként szívesen várják az érdeklődőket egy rajzolásra fogalmazott Jakab Huni a Művészeti tanoda vezetője. Továbbá elmondta, hogy az átalakítás során igyekeztek megidézni, visszaadni a korhű stílust, de mégis kicsit modern, XXI. századi színeket használva alakítottuk át az irodát, kazettás falakat, korabeli bútorokat behozva.