Horváth Annáról, Kolozsvár alpolgármesteréről köztudott, hogy mindig támogatta a fiatalokat, 2015-ben Kolozsvárnak, mint ifjúsági fővárosnak az egyik zászlóvivője volt. Minden évben a kolozsvári diáknapok szervezésében is kiemelkedő a segítségnyújtása. Egy olyan személyiségről van szó, akinek segítségére a fiatalok mindig számíthattak és ő is számíthatott rájuk a kampány során.
Több ezer önkéntes dolgozik ország-szerte a kampányok során, ők azok a fiatalok, akik önzetlenül dolgoznak a közösségeinkért. A fiatalok lendülete és energiája, újszerű meglátásaik minden közösségi szervezésnek alapjait képezik, ezért fontos a kampány során végzett munkájuk, hiszen a jövőt ők tudják igazán befolyásolni.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke kifejtette: „Tényként kezelhetjük, hogy az Euro GSM tulajdonosa, Fodor Zsolt, példaértékűnek számít, hiszen azon kevesek közé tartozik, akik számos közösségi kezdeményezést támogattak hosszú éveken keresztül és támogatnak napjainkban is, miközben sok tehetős vállalkozó nem fordít semmilyen energiát arra, hogy a közösséget segítse, bármilyen civil kezdeményezést támogasson. Miért baj az, ha tehetős vállalkozók nemcsak kapnak a közösségtől, hanem vissza is adnak?”
A nyugati társadalmakban nem okoz problémát az, ha például Európa egyik legerősebb bankjának székhelyén megrendeznek egy politikai párt által szervezett eseményt és a rendezvény során a gazdasági szféra jelenlevő képviselői megerősítik résztvevőkben, hogy a társadalommal, illetve politikummal való együttműködés és a közösség támogatása számukra rendkívül fontos. Akár napjaink Ausztriáját emelhetjük ki pozitív példának, hiszen ha egy egészséges társadalomról beszélünk akkor elengedhetetlen a politikum, a civil szféra és a gazdasági szféra együttműködése.
Ha a fejlett Nyugat ezt el tudja fogadni érthetetlen számunkra, hogy 2016-ban Erdélyben ez miért kavar ekkora port? Szerintünk, ahhoz, hogy a nyugati életszínvonalat el tudjuk érni Erdélyben, elsősorban a mentalitás kellene a fejlettebb országokéra hasonlítson.
Ezen gondolatok mentén érthetetlen számunkra, hogy miért problémás ma Erdélyben ha magánvállalkozók támogatnak ifjúsági vagy bármilyen civil kezdményezést vagy ösztönzik a fiatalokat közösségi tevékenységre, példát mutatnak nekik? Miért probléma az, ha egy erős nő, egy RMDSZ-es politikus érdemben végzi érdekképviseleti munkáját, melyre a közösség megválasztotta?
Mi továbbra is bízunk Horváth Anna ártatlanságában.