„A román társadalomban és a politikai életben beindult tisztulási folyamat teret nyit a fiataloknak – mondta a temesvári szórványkonferencián Antal Lóránt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke – ezért meg kell nyitni a kapuinkat fiatalok előtt, be kell engedni őket a szervezeteinkbe, fel kell mérjük az értékes embereinket”. A MIÉRT által évről évre megszervezett konferenciasorozat szórványkonferenciája idén a Szórvány színei címet kapta. A megszervezett ifjúsági konferenciára november 20-22. között került sor Temesváron, a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (TEIS) szervezésében. Az idei rendezvényt a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta a Válj sikeressé! program keretén belül.
Péntek este a vendégek fogadása után, Halász Ferenc, Temes Megyei RMDSZ elnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Olah Gábor, TEIS elnök köszöntötte a résztvevő fiatalokat. A közös vacsora lehetőséget adott az ismerkedésre, amelyet esti fürdőzés követett a helyi SPA és Wellness központban.
Szombat reggel Antal Lóránt, MIÉRT elnök és Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke Panorámanézetből a Szórvány című előadásával kezdődtek el a munkálatok. A MIÉRT idén márciusban beiktatott elnöke elmondta, hogy szükségszerű lenne létrehozni egy olyan ifjúsági adatbázist, amely elősegíti a magyar fiatalok számbavételét és közvetlen megszólítását. „Jövőre a fiatalok jelenthetik azt a pluszt, azt az erőt, ami hozzáadott értéket hozhat a választásokon”– mondta Antal Lóránt, aki arról beszélt, hogy a román társadalomban és a politikai életben beindult tisztulási folyamat teret nyit a fiatalok számára.„Kaput kell nyitni a fiatalok előtt, be kell engedni őket a szervezeteinkbe, fel kell mérjük az értékes embereinket, hogy abban az esetben, ha az RMDSZ újból kormányra kerül, a MIÉRT legyen kiket nevesítsen államtitkári, vezérigazgatói vagy akár miniszteri tisztségekbe.” Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke beszámolt a Szövetségben már több mint egy évtizede elkezdődött fiatalítási folyamat eredményeiről és bemutatta az egy héttel korábban szintén Temesváron elfogadott Szórvány Cselekvési Terv ifjúsági vonatkozásait. Az RMDSZ valamennyi struktúrájában 15%-os arányban helyet biztosít a MIÉRT fiataljainak.
„Nem véletlen egybeesés, hogy egy hét leforgása alatt két országos szintű Szórványkonferencia is volt Temesváron – nyilatkozta Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő – nagyon sokat dolgoztunk és dolgoztam én személyesen azon, hogy Temesvár visszakerüljön a romániai magyar körforgásba, kapja vissza azt a méltó szerepét, amit betöltött nagyon sok ideig a romániai magyar közéletben. Ezért van nagy szerepe annak, hogy ugyanabban az évben az RMDSZ Szórvány Napját, illetve a MIÉRT Szórványkonferenciát Temesvárra hívtuk, hogy mutassuk meg: igenis a Bánságban van magyar élet, van magyar ifjúság, mutassuk fel azokat az értékeinket, amelyekkel mi is hozzájárulunk a romániai magyar közösség életéhez. Fontosnak tartottuk, hogy felmutassuk azokat a temesvári sikeres fiatalokat, akikkel mi büszkélkedünk”.
A nap második felében elsőnek az egyház és az oktatás területéről érkezett meghívottak mutatták be az ifjúsági csoportok működését az egyházak körében illetve a Temes megyei magyar oktatás helyzetét majd több olyan sikeres fiatal is felszólalt, aki a maga munkaterületén sikeresen helyt áll, akiktől a résztvevő fiatalok meghallhatták, hogy igen is helyt lehet állni a Szórványban és a kisebbségi helyzetet hogyan lehet előnnyé alakítani.
A konferencia zárásaként a jelen lévő területi szervezetek képviselői mutattak be egy-egy jellegzetes rendezvényt.
A temesvári MIÉRT konferencián öt szórványmegyéből érkezett magyar fiatalok vitatták meg sajátos gondjaikat, mutatták be egymásnak sikeres projektjeiket, rendezvényeiket és egyeztették programjaikat, a MIÉRT országos vezetőségével konzultálva. „Amikor még csak a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács alapköveit raktuk le, már akkor jeleztük a MIÉRT felé, hogy mi ezt igenis elvállaljuk és a Szórványkonferenciát megszervezzük – nyilatkozta Oláh Gábor TEIS-elnök – Úgy érzem, hogy ez a konferencia kielégíti a fiatalok igényeit, meghallgatva az előadóinkat és a közös tanácskozások által olyan dolgokat tudunk megfogalmazni, amelyeket ha hazamennek a fiatalok, hétfőtől teljes gőzzel gyakorlatba tudnak ültetni és a dolgok jó irányba fognak alakulni”.