„Brexit – A hivatalos történet” címmel tartott előadást HE Paul Brummel Nagy-Britannia bukaresti nagykövete Zeteváralján, az EU Tábor utolsó napján. Az EU Tábor minden évben olyan aktuális közélet és politikai témákkal foglalkozik, amik a fiatalokat leginkább érdeklik és érintik. A brit népszavazás az Európai Unióból való kilépést illetően minden bizonnyal az idei év egyik legkiemeltebb témája.
A népszavazásról és az azt követő lépésekről mesélt az EU Tábor résztvevőinek ő excellenciája Nagy-Britannia bukaresti nagykövete. Elmondta, hogy az Európai Unióból való kilépés nem jelenti az Európából való kilépést is, Nagy-Britannia ugyanúgy ki fogja venni a részét az európai és nemzetközi ügyekből mint a népszavazás előtt, hiszen tagja marad a NATO-nak, állandó tagja ENSZ Biztonsági Tanácsának, a G7-nek és a G20-nak is. Kiemelte, hogy a román-brit kapcsolatoknak két fontos pillére van a biztonság, a gazdasági fejlődés és jólét, és biztosított arról, hogy Nagy-Britannia és Románia továbbra is egy jó stratégiai partnerséget fog ápolni.
Az európai uniós állampolgárok kilépés utáni helyzetét illetően kihangsúlyozta, hogy a kilépési tárgyalások lejártáig ugyanazokban a jogokban fognak részesülni, mint a referendum előtt.
A referendum arányokat illetően a fiatalok túlnyomó többsége a bennmaradásra szavazott, azonban az idősek nagyobb arányban jelentek meg a népszavazáson és többségük a kilépésre szavazott. Arra a kérdésre, hogy ennek mi az oka és hogyan lehetne a fiatalokat a szavazásra motiválni ő excellenciája azt válaszolta, hogy a fiataloknak fel kell ismerniük, hogy részt kell venni a döntéshozatalban, hallatniuk kell a hangjukat, hogyha azt szeretnék, hogy nekik kedvező döntések szülessenek. Kiemelte, hogy a demokrácia egyik előtétele a szavazati joggal való élés, ezt fiataloknak is fel kell ismerniük.
A közelgő parlamenti választások kapcsán is arra bíztatta a tábor résztvevőit, hogy éljenek szavazati jogukkal ha érvényesíteni szeretnék akaratukat.
Fotó: Serar Szabolcs