Az erdélyi magyar fiatalok hangja kíván lenni az EP-kampányban – mondta Oltean Csongor MIÉRT-elnök csütörtökön, a Háromszéki Képviselők Tanácsának (HKT) gyűlésén.
„Az elmúlt másfél évben a MIÉRT-ben mint elnök végigjártam az országot, több rendezvényünk volt a különböző megyékben élő fiatalok számára, és a pozícióinkat is erősítettük nemcsak a román ifjúsági szervezetek körében, hanem európai fronton is, hiszen a YEPP-ben mára egy alelnököt tudtunk delegálni Ambrus Zsombor személyében” – emlékeztetett Oltean.
Mint rámutatott: Romániában a 18-34 év közötti fiatalok aránya 26 százalék, az erdélyi magyarság negyedét tehát a Magyar Ifjúsági Értekezlet tudja megszólítani sikeresen, hiszen ők dolgoznak együtt velük, ők találkoznak velük nap mint nap, ismerik, sőt élik át ugyanazt, amit ez a korosztály.
„Az RMDSZ EP-jelöltlistáján éppen ezért fontos, hogy helyet kapjunk, mert nemcsak a fiatalok mozgósítása, hanem problémáinak, igényeinek felmérése és a megoldások javaslata is a mi feladatunk. Nyitott határokkal, globalizált világban nem elég itthon tevékenykedni, hanem egyre inkább nyitni kell a nemzetközi kapcsolatok, intézmények irányába, és az EP-választás, a kampány, a jelöltség és maga a képviselői mandátum ennek hatékony eszköze” – fogalmazott a MIÉRT-elnök, kiemelve: ezért vállalkozott arra, hogy az erdélyi magyar fiatalok hangja legyen a kampányban.