A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) felvállalt ügyeként pénteken, május 27-én negyedik alkalommal teremtette meg a környezetet a pedagógusok találkozásához, alternatív képzéséhez.
A Pedagógus Fórum negyedik kiadásának meghívottja dr. Birta-Székely Noémi volt, aki előadása kezdetén kiemelte, hogy nagy örömére szolgál részese lenni a fórumnak, hiánypotló kezdeményezésnek titulálva ezt. Segítségével szakmai énképüket, önismeretüket fejleszthették a jelenlévő pedagógusok és pedagógusnövendékek.
Megtudhattuk, hogy a pedagógus-képzés egyik nagy hiányossága, hogy nincs kellő hangsúly fektetve a szakmai önismeretre, nem ad elég teret ennek megtalálására, fejlesztésére, hogy a tanuló sokszor csupán a megfigyelő szerepet érzi magáénak a tanítási rendszerben, holott ez érte van.
Az előadás első felében alternatív oktatási módszerekkel, tanártípusokkal, a jó tanár ismérveivel ismerkedhettek, majd az előadás elején felmerült hiányosságokra válaszként személyes tulajdonságokra, nézőpontokra összpontosító gyakorlatokkal igyekeztek szakmai énképüket fejleszteni a résztvevők.
A Szabók bástyájában tartott, több mint 30 érdeklődőt számláló rendezvény során rengeteg információval gazdagodtak a jelenlevők.